Irodalmi Szemle, 2007

2007/9 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (Németh László munkásságáról)

Grendel Lajos

totta össze, s ennek révén a lélektani ábrázolás új módszerét alkotta meg, mely alkalmasnak bizonyult arra, hogy a főalakok, az aprólékos jel lemtani megfigyelések mozaikjaiból életre kelve, örök emberi tulajdonságok hordozóiként álljanak előttünk.”'4"

A Gyász cselekményvezetése is újszerű. Ha Németh László nem szakít is teljesen a lineáris narrációval, a többi korai regényével szemben jelentős mértékben átértelmezi azt. A Gyászban az egyenes vonalú elbeszélést rendre megszakítják a főhős emlékezései. A cselekmény vezetés megszakított linearitása következtében a múlt idő ugyanolyan hangsúlyos lesz a regényben, mint a cselekmény jelen ideje, a belső idő és a belső, tudati tér a narrációban egybeolvad a külső idővel és térrel, a külső, szerzői elbeszélés a tudat belső, öntörvényű, a szerzői mindentudást felfüggesztő ábrázolásával. A külső és belső téridő, valamint a nézőpontok váltogatása a Gyász regényvilágát alkalmassá teszi olyan lelki és tudati folyamatok megragadására, amelyek a hagyományos lélekábrázolással megvalósíthatatlanok. A Gyász epikája ennélfogva sűrűbb szövésű és összetettebb, mint (az Iszony kivételével) más Németh-regényeké. Ennek a fogcsikorgató önfegyelemnek köszönhető az is, hogy a regény kompozíciója feszes, előadásmódja célratörően tömör. Ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá teszi az író, hogy prózája modernizációjának megvannak a realista epika szabta korlátai. Németh László még akkor sem függeszti föl teljesen a realista prózapoétika alapkövetelményeinek érvényességét, amikor a narráció Kurátor Zsófi tudatműködésére összpontosít. Viszont kitágítja a 19. századi realista narratívákat, kiszélesíti, de egyben el is mélyíti azok lélek- és tudatábrázolását. Vagy amint Olasz Sándor írja: „A prousti emlékezéstechnika tanulságai nélkül a Gyászt bizonyosan nem így írja meg Németh László. Ám Proust- nál a belső idő a külsőt teljes mértékben feldolgozza és átformálja. A Gyászról ugyanez aligha mondható el. Mégis a Gyász igen sok mozzanata a proust-i örökség részleges integrálásáról áru lkod ik.”(42)

Ha a Gyász a prousti örökséget integrálja, az Iszony a tudatregényét. Hiszen, mint azt Kulcsár Szabó Ernő írja: „Az Iszony teljes epikus világa a centrális szerepű főhős tudatműködése során tárul föl.”(43> De, miként a Gyászban, az író az Iszonyban is nagy gondot fordít a külső világ, a környezet, a viselkedés pontos és hiteles ábrázolására, már amennyire azt a tudatregény-forma lehetővé teszi a számára. Az Iszonyban Németh László maximálisan kiaknázza a belső ábrázolásnak a tudatregény adta lehetőségeit: Kárász Nelli nemcsak megidéz és felidéz, nemcsak emlékezik, hanem reflektál, elemez is. „Nelli először az epizód tényeit, eseményeit eleveníti fel, e történést az egyidejű reflexiók követik, s a jelenbeliek zárják — immár konklúzió, következtetés, értékelés alakjában.”(44)

Égető Eszter és Irgalom. Miközben az Iszony országos siker, Németh Lászlót súlyos politikai vádak érik a sajtóban, főként az 1943-as balatonszárszói előadása miatt. A szárszói találkozót a népi írók kiadója, a Magyar Élet és a református egyház ifjúsági szervezete, a Soli Deo Glória szervezte, egy olyan történél-