Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - Tóth Elemér versei (Ének nagyapámról, Vers az anyanyelvről, Fecskék, Szép emberséggel…, Beszéd a jövőért)
Tóth Elemér versei az örömtől remegett álla, ahogy állt a süldők között. Aztán jöttek a tehenek. Kérődző szájjal megszagolták, a tőgyüket ődöngve hordták; a föld alattuk remegett. A sok-sok emlék rám zuhan... Mindenki megy, teszi a dolgát. A nap az ég alján poroszkál. Nagyapám áll a kapuban, így látom őt majd hetven éve: pipára gyújt, s fölnéz az égre! Vers az anyanyelvről Magyar csak addig lehetsz, amíg nyelvedet őrződ. Ezer év csodája ez, akár a saját bőröd. Mert az anyanyelv joga a legmagasabb törvény. Nem nyelheti el soha semmilyen gonosz örvény. A gondolatra illik, minden szava valóság. Magas hőfokon izzik, süt belőle a jóság. A tisztaság, a szellem minden szavában ragyog. Nem kell tán vezekelnem, ha hűségese vagyok. A bölcsőben jövőt hajt még újabb ezer évre...
