Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2007 - Németh Zoltán: Játszik a hagyomány (Vida Gergely: Rokokó karaoke c. verskötetéről)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2007 donképpen József Attila nevének kezdőbetűit rejti. Innét aztán elindul a játék, nem mással, mint József Attila költészetével, finom utalások, többek között József At- tila-idézetek szövik át a szöveget, amely egy falusi disznóölés díszletei között jelenik meg: „Az udvar szigorú gyöpén imbolygott, / volt vagy másfél mázsa, / a böl- lér behurkolva lábait vezette / az óltól, s a megfelelő helyen földhöz vágta.” Az már rögtön a kötet elején látszik, bevallom, félregépelés miatt eredetileg azt írtam: „Az már rögtön a kötet elején játszik”, hogy Vida Gergely Rokokó ka- raokéja nemcsak a nyelvvel, de az irodalom legszélesebben értelmezett tartományaival is felveszi a kapcsolatot. A kötet mottói is erre utalnak. Édes Gergely-idé- zettel kezd, ennek a 18. század végi, 19. század eleji míveskedő, mesterkedő, félig dilettáns, másrészt új utakat kereső költőnek a soraival: „Láttam az angyalokat! de nekem nincs nyelvem azokról / Szólani; nagy tárgy! mely emberi nyelvet előz!” Mindenképpen ironikus kijelentésként tudom értelmezni Vidánál ezt a két sort, afféle posztmodem összekacsintásként: a nyelvbe vetett bizalom és a metafizikai tartalmak elvesztése fölött érzett öröm jelzéseként. Annál talányosabb viszont számomra a második mottó, amely Sámuel Beckett Molloy című regényéből való: „...de azért mindig beszéljünk, vagy majdnem mindig, na ez az, erre kell nagyon figyelnünk az írás hevében.” Nincs nyelv, de beszélnünk kell mindig? Az írás mögött egy leállíthatatlan, megismerhetetlen nyelv létére kell következtenünk a Rokokó karaokében? Ha ez így van, minden értelmezési kísérletünk odavan, lehetetlenségünk, olvasói énünk eleve bukásra rendeltetett? Szó- és nyelvjátékokba, nyelvbe és nyelvből készített bölcseleti mélyfúrásokba, lírai ötletekbe és hagyományokba, textusok és kontextusok közé vetve az olvasó identitása és nyelve is feloldódóban van. A lírai én is boldogan vérzik el a hagyomány mezején, mint a kötet utolsó előtti versében olvashatjuk: „A lírai hős joggal bliccel. / Tizenkilencre is lapot kér. / A hagyomány mögötte kibicel: / ha bejön, oszlik a babér.” Nos, én azt hiszem, Vida Gergely esete egészen más a hagyománnyal, nála nem oszlik a babér, sőt: éppen ellenkezőleg. Valahogy úgy van ő, o- lyan szép, poétikus módon a hagyománnyal, mint az egyszeri rendőr a vendéggel. Szóval mikor bekopognak a rendőrhöz, az kiszól: - Ki az? Kintről csak ennyi hallatszik: - Én! A rendőr csodálkozva végignéz magán: - EÉÉn??? Németh Zoltán A romlandó matérián túl (Juhász R. József: Képben vagy? című /vizuális költészet, képversek/ kötetéről) Juhász R. József vizuális költeményeket tartalmazó kötete a találó és elgondolkodtató Képben vagy? címet viseli. A cím többféleképpen értelmezhető, s mindegyik az olvasói-befogadói pozíció problematizálódását vonja maga után.
