Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2007 - Tóth László: ”...a nyelv teremti, írja az írót” (Szalay Zoltán: Ártatlanság c. elbeszéléskötetéről)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2007 kijelölt helye a - szlovákiai - magyar irodalomban, milyen irányban lehetne keresgetni a mai napon azt? Ismétlem: habár az Ártatlanság első kötet, nyomát sem találjuk benne az elsőkötetes szerzőkre általában jellemző ügyetlenkedéseknek, vétségeknek. Jelen opusunk tizenkét novellája ugyanis egy példaszerű tudatossággal építkező írói plá- num dokumentumaként sejlik fel előttünk; azokból egy részelemeiig átgondolható s átgondolás alatt levő világkép egyre határozottabban körvonalazódó rajzolata bomlik ki; karakteres beszédmódjukat az öntudatos nyelvkezelés, a legkülönbözőbb stíluselemek és stílusrétegek, mondhatni: stílustartalmak mindig célelvű keverése adja. De mondhatnám megfordítva is: fiatal írónk opusaiban a nyelv szinte örömünkre élvezi, ahogy novellát írhat Szalay Zoltán által. Félreértés ne essék: itt nem az emberi önhittség és magabízás, magamutogatás szerepjátéka használja - prostituálja - a nyelvet; ellenkezőleg, a nyelv teremti, írja az írót. S Szalay az Ártatlanságban kitűnő médium: hallgat a nyelvre, s nem is kell tennie mást, mint a- mit annak valóságismerete, világ- és látomásteremtő ereje diktál. S ez a nyelv által teremtett világ a felülnézet terrénuma: a textus felülnézetéé, az írói feltilnézeté, amikor úgy azonosulunk a lehető legteljesebb mértékben valamivel, hogy minden ízünkkel kívül maradunk rajta, s akkor is nyakig benne vagyunk, ha láthatólag meg is őriztük kívülállásunkat. A szöveg nevet itt s élvezi - a Roland Barthes-i értelemben - saját magát, azt, hogy írják, s jónak írják őt. Mintha Grendel Lajos és Lázár Ervin szövetkezett volna Szalay Zoltánban - különösen a kötet legkompaktabb írásaiban, az Oroszlánétvágyban egyfelől, a Tüske hőseiben másfelől, de az ártatlanság és bűn szövevényes kölcsönviszonyát bogozgató példázatban, A megigazult vámosban is, melyek bármelyik jelenkori (nemcsak szlovákiai magyar) novellaválogatásnak állandó opusai lehetnének -, hogy változatos témák és helyszínek, valóságtartalmak fölsorakoztatásával cselekmény és filozofikum, mese és életszerűség, reális és abszurd, tudati és tudatalatti könnyed egybejátszatásával fessen érvényes látomást a világról. Hangsúlyozom, a majd minden írása hátterében ott munkáló sötét, komor - titokzatos - erők ellenére is a könnyedségen van itt a hangsúly, a novellaesemények s az elbeszélés természetes folyásán, a kedélyteli mesélésen, amit mi érdeklődő figyelemmel hallgatunk, miközben észre sem vesszük, hogy már nem is Szalayra, hanem magunkra, a magunkban megképződött, általa is meg- képzetett világra figyelünk - és ettől kezd valami hirtelen s egyre inkább nyomasztani bennünket; arcunkon révült mosollyal isszuk írónk kedélyesen csörgedező szavait, s hirtelen nem is értjük, mitől ez a fene nagy és egyre növekvő szorongás bennünk, s hogy mitől is kezdjük oly kutyául érezni magunkat. Vagy - végigtekintve magunk körül a világon, világunkon - mégiscsak érthető lenne mindez? Köszönöm a figyelmet, s gratulálok Szalay Zoltánnak. Tóth László
