Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2007 - Koncsol László: „...rejtett, transzcendens, vagy jelképeket sejtető üzenetek” (Tóthpál Gyula fotóművész munkásságáról)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2007 „...rejtett, transzcendens, vagy jelképeket sejtető üzenetek” Tóthpál Gyula dicsérete Kedves Edit, hölgyeim és uraim, kedves barátaim! Tóthpál Gyula a XX. század hatvanas-nyolcvanas éveinek egyik legfontosabb fotóművésze. Köztudott, hogy miután a pozsonyi mérnöki kart elhagyta, újságíró lett. Újságot írt és fotózott. Aztán fotózott és újságot írt, végül pedig csak fotózott. Ezért ül most közöttünk, hogy díját a kuratóriumtól és mecénásainktól átvegye. Amikor úgy 25 éve az utcán, a Manderla előtti villamosmegállóban megszólított, hogy nyitnám meg egy kiállítását, s kimentem alagsori kölcsönműtermébe, a díványra rakott, döbbenetes erejű fekete-fehér fotói mellett Kulcsár Ferenc Nyílt levél Szalatnai Rezsőhöz című versének, egyik kedvenc szövegemnek ajtóra szögeit példányát fedeztem föl: „Kedves jó öreg, /tükörtelen üres szobában dolgozom, / s ér- tetlen gesztusokkal védem, / őrzöm a paradicsomot / majdnem meztelen, majdnem meztelen /.../ s elindultam /.../ magát túlnőtt városkából magát túlnőtt városkába, / le- győzetett városkából legyőzetett városkába, / még toliam se nőhetett - téveteg pehely ha voltam...” Tóthpál Gyula fotói - s az ember ezt rögtön látta - ugyanazt mondták el, amit a vers, és amiről több fontos költőnk szövegei beszéltek. Éles fekete-fehér, rendszerint szürke átmenetek nélküli kontraszt, szociofotó jelleg, tehát társadalomleíró ábra, és a látványon túli mélyebb, rejtett, transzcendens vagy jelképeket sejtető üzenet. Erre az emberek általában ráéreztek, és reagáltak rá. Közelítsük meg a képeket hatásuk felől. Valamikor a nyolcvanas évek elején fotóművészünk egy szilveszteri üdvözlőlapot készített; a lapra a szokásos Pf mellé annak a téltől lecsupaszított, havas földből fölmeredő bogáncsnak a fotóját nagyította ki, amelyet, ha jól emlékszem, a nagykaposi református templom kertjében készített valamikor korábban. A bogáncs a képen balra dől, két csontágát mint két kart veti szét, s jobbjáról egy hosszú, fonnyadt és fagyott levél lóg le, mint szakadt zászló vagy levetett utolsó ruhadarab. A képnek rengeteg rejtett üzenete van, s Dominik Tatarka, mert a lapot neki, a tilalmas szlovák írónak is elküldtük, levelezőlapon köszönte meg nekünk az üdvözletei és a képbe foglalt transzcendenciát: Tóthpál! — írta - Zseniális! (Geniálne!) Van egy másik képe, szögesdrót huzalokkal koronázott betonkerítés, a huzalokon mint kottavonalakon madarak - nagy, kerek kottafejek gubbasztanak. Gyula a kép egyik példányát Bata Imrének is elajándékozta, s Imre veje, a kiváló szegedi matematikus nem bírt elaludni a kép miatt, vacogva és reszketve ment át éjjel az apósához, hogy megkérje, vegye le a falról a fotót, hogy megnyugodjék. Magyarországi vándorkiállításának első állomáshelyén, Gödöllőn mondta nekünk a szakma budapesti kiválósága, hogy a Tóthpál-fo- tók kérlelhetetlen fekete-fehér kontrasztja, ahogy ő fogalmazott, a kormosra égetett feketékkel keményen mellbevágja az embert.
