Irodalmi Szemle, 2007
2007/7 - Duba Gyula: Kassák titkai (esszé)
Kassák titkai lapozása közben, mintha olyan időbe tekintenénk vissza, olyan formavilágban szemlélődnénk, amely a valóságból már eltűnt, de bennünk valamilyen módon él. Szerves része történelmi tudatunknak, ízlésünknek, lelkűnknek! A versekben kevésbé az értelmi logika munkál, inkább az intuíció érzéki szövetrendszere és az ösztönök kifürkészhetetlen vonzáskörei élnek. Mintha hangulatok lennének, néha apró történetkék. Nem törnek kerek mondanivalóra, csak szépek! Amikor írta őket, lapja, a Munka a gyakorlatban is egyre közelebb került az élő szociális eszmékhez, a szovjetország vonzásköréhez, a nemzetközi munkásmozgalom dolgaira is ügyelve. A gyakorlati tett értelmében is konstruktívizmus ez, valódi művészi aktiviz- mus, elméleti érdeklődésében tudományos világnézet, módjával propaganda is, talán éppen ezek a versek, meg az Egy ember életét is írja közben, oldják feszültségeit. Szüksége van rá, a lelkében már más is munkál, múlik felette az idő. Ötvenévesen írja Anyám címére szóló levélregényét, „önmagamnak írtam, hogy ötvenéves koromban mintegy szemtől szembe kerüljek legrejtettebb érzéseimmel és legmesszebbre kalandozó gondolataimmal. Kényszerűségből írtam és mégis gyönyörűséggel...” A „Mutterkámnak” írt levelek Kassákja más, mint ahogy eddig ismertük. Az emlékezés varázsa gyúrja, átformálja, mint valamikor az ő kalapácsa a vörösre izzított acélt. A kemény ember lélekben képlékeny, nem puha, sem szentimentális, csak érző! Önmagával s anyjával szemben is. Elhalmozza a megértés és hálás szeretet minden díszével. S az életet már mintha nem a művészet tárgyának látná, hanem az élő ember létének! Egyszerű magyaros mondatokkal beszámol róla, mint érinti meg az elmúlás sejtelme, a halál megléte. Ez a szövege az egyszerű tisztaságtól szép. Arra a gyerekkorára is emlékszik, apró emberállatka éveire, melyet az Egy ember életéből kihagyott. A Mutterka jóságára leginkább, ennek okán apja képe is felvillan, s a kisváros kietlenségében is baráti bensőségessége, a művészet értelme és a rezignáló derűs nyugalma, legszebb könyve talán! Ahogy az életművet befejező Szénaboglya is! 1955-1956-os naplóját posztumsz adta ki hagyatékából a Szépirodalmi 1988-ban. Ekkor már csak a hazában „csavarog”, mellőzve, félre- állítottan, tiszta hangon, a megszokott egyenességgel, őszintén számol be róla, és mintha későbbi portréjához villantana fel mély szkeptikus színt: „...mi horgászok azért csak horgászunk. Nagy szenvedély ez, hasznosabb az iszákosságnál, és ártatlanabb a politizálásnál. Nemegyszer felvetődik bennem a kérdés: miért mentem én annak idején lakatos inasnak, s végül miért csaptam fel írónak, miért nem lettem inkább hajós, vízi ember, aki ég és föld között, folyók és tengerek színén csatangol? Késő bánat. Ha visszaindulok a városba, vén fejjel árva gyereknek érzem magam, akinek se tanyája, se hazája ebben a honban.” 7 Veres Péter az „autodidakta sorsközösség” jogán, Kassák halála után teszi fel a kérdést: ki volt Kassák Lajos? Mementó című írásában keresi rá a választ, melyet nem talál! Érinti Kassák Egy ember élete című önéletírását, s így kérdez:
