Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: A pionírasszony mesél (Kovács Magda: A gonosz asszony hagyatéka című kötetről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE egy titokzatos világról, amelyet még nem „dúlt fel a fejlődés”, legalábbis ezeken a lapokon, mert a valóságban nagyon is. Kovács Magda már a „túloldalról” nézi a gömöri ősi világot, ő a tapasztalt „pionírasszony”, aki családja nőtagjai közül elsőként hagyta el szülőföldjét, hogy a népmesék hőséhez hasonlóan „szerencsét próbáljon” a nagyvilágban. A régi Gömör igazán talán már csak éppen Kovács Magda novelláiban él. A novellagyűjtemény darabjai három ciklusba soroltatnak, Lujza utca három, Égig érő tánc, illetve A halálos kimenetelű álom cím alatt, az egyes ciklusok novelláiban sok eltérő téma és nyelvvilág bukkan fel: egy magányos, bohó egyetemista lány kalandjai, melyek során számos bizarr figura vonul el a szemünk előtt, akik mind púposak, rokkantak, nyomorékok, szerencsétlen üldözöttek („Mindenkit hazug csalónak hittem, akinek nem volt púpja, nem volt nyomorék lába vagy csípője, eltorzult arca vagy legalább szadista férje, fia, lánya, menye. ”-61. o.); vagy éppen egy sivár világban élő, lázadni képtelen munkáslány töprengései: ezek a Gömörtől elszakadt Kovács Magda tűnődései. „Ha egy díszlet fellázad, és elmozdul a helyéről a színpadon, hogy önálló életet éljen, a statiszták máris rohannak, s visz- szatolják oda, ahol most már örökké állnia kell. Csak tudnám, ki a rendező. Csak tudnám! ” - mondja az Esőben című novellában az elkeseredett helykeresés gyötrelmeibe belefáradt elbeszélő. A Lujza utca három című írással kapcsolatban egyesek „naturalizmusba hajló ábrázolásmódról” is beszélnek, pedig ez a szöveg is messze áll a száraz, puszta realizmustól, naturalizmustól, hiszen nem ritkák benne az inkább szürrealizmusra utaló képek, jelenetek. Kovács Magda nem tűri meg a szikár realizmust, nyelve mindig túlmutat az egyszerű leírásos prózán, nemhiába jegyzi meg Cselényi László, hogy „Kovács Magda elsősorban és mindenekelőtt lírikus”. Nem véletlen, hogy Kovács Magda egy idő után a „felnőtt irodalom” helyett a gyermekirodalomra kezdett összpontosítani: minden egyes műve tulajdonképpen mese, hiszen szerinte a mese „véresen komoly dolog”, ahogy az őt kérdező Juhász Dósa Jánosnak is magyarázza egy, az Irodalmi Szemle 2006/3-as számában napvilágot látott interjúban. Az Ezeregy éj szaka nemritkán buja erotikával, vérrel és erőszakkal teli történeteitől Boccacción keresztül, Andersenen és a Grimm testvéreken át, érintve Lázár Ervint, aki Kovács Magda közeli barátja volt, tulajdonképpen egyenes út vezet a Fekete szél szerzőjéhez. A mese és a novella között nem igazán lehet határvonalat húzni. Kovács Magda mindegyik írása meseszerü, s a mesének épp a legnagyszerűbb elemeit veszi át, melyektől a novellák szinte „szárnyra kapnak”. Hogy a szerző számára az egész életet áthatja a mese, a legjobb példa az Istók Kata vére című írás néhány sora: „írnék a számomra tündérré jelképesedett nagyanyámról, aki élete vége felé olyan kicsi lett, törékeny és éteri, hogy már nem lehetett megkülönböztetni a kertjében röpködő káposztalepkéktől. Még szerencse, hogy kitaláltam egy játékot. Ha lementem a kertjébe, jó hangosan köszöntem, s amelyik lepke visszaköszönt, az volt a nagyanyám. így ismertem föl.” A meseelemek szerepeltetése azonban eltérő mértékű az egyes novellákban: némely írások,
