Irodalmi Szemle, 2007
2007/6 - Aniruddha Bahal: Aniruddha Bahal és a 13-as bunker (Gálik Ivett fordítása)
A 13-as bunker (részletek) Katonai bakancsot rágsz, csak hogy a nyelved épségben maradjon. Sandy őrnagy (Doktor Sandy) felvág a lábadon egy hólyagot húsz kilóval megpakolt terepfutásod felénél. A többiek már maguk mögött hagytak. Sandy is otthagy, amint elvégezte a műtétet. Egyedül vagy és egyedül kell magadra erőszakolnod a bakancsaidat, érzed a fájdalmat, ahogy gyömöszölöd a lábujjakat a csizmába, és lassan rájuk nehezedsz. Egyre növekszik benned a felismerés, hogy nem feltétlenül kellett volna belejuttatnod magad ebbe a szarba. Húsz kilométeres terepfutás hátadat égető húszkilós hátizsákkal. Ámde ha egy 130-as intelligenciahányadossal rendelkező homo sapiens szeretne kibaszni saját magával, akkor egyik lehetősége, hogy a hadsereg sajtófőnökének küldött levelében a következőket írja: Tisztelt Uram, Hivatkozva pár nappal ezelőtt lefolytatott telefonbeszélgetésünkre, ezúton küldöm Önnek írásos kérelmemet. Napilapunk, a The Post szívesen állítana össze egy cikket az ejtőernyősök kiképzéséről, éppen ezért szeretnénk, ha egyik munkatársunk részt vehetne a kiképzésen, hogy meggyőződhessünk róla, képes-e egy civil megbirkózni a feladattal. A média mai kompetitiv világában rendkívül fontosnak tartjuk a lehető legnagyobb figyelmet szentelni minden írásunknak, éppen ezért fordulunk Önhöz e bizonyára furcsának tűnő kéréssel. Ugyanakkor hisszük, hogy cikkünk pozitívan befolyásolja majd a hadseregről kialakított képet, és segítséget nyújt majd a tehetséges utánpótlás beszervezésében is. Tisztelettel, MM Az engedélyt 1999 februárjában adták meg, miután jól megkented a hadsereg sajtófőnökét, aki maga is régi ejtőernyős volt, s aki vezérkari jelentések specialistája lett. A pasas rendkívül furán bámult rád mindhárom alkalommal, amikor nála jártál, és többször megkérdezte: „Biztos Ön ebben?” Magától értetődően az voltál. Akkor, igen. Persze ha elmondta volna neked néhány élénkebb példával illusztrálva, hogy mibe rángatod bele magad, talán kissé kevésbé lettél volna biztos. Most, hogy a sajnálatos kis segged benne van a dologban, eltökélted, hogy ki is tartasz a végsőkig. Ugrálsz, ha kell, akár kilónyi hólyagokkal mindkét lábadon. Te tudod, mit miért teszel. Islamuddin törzsőrmester láthatóan élvezi kikényszeríteni belőled a maximumot. A hozzád hasonló fickókat puhányoknak tartja, akiket meg akar fegyelmezni, csak hogy bemutassa, ő milyen kemény legény. Imádja ezt. Most éppen jön feléd a futóknak hátat fordítva, hogy lássa, mi van veled. Negyedrangú katonának képzel. „Na, mi van? Elfogyott a benzin? Vissza akarsz menni egy hetet? Kezdeni újra az egész kurva kiképzést az újoncokkal?