Irodalmi Szemle, 2007

2007/6 - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT SZABÓ GYULA - Kubička Kucsera Klára: Szabó Gyula életműve a művészettörténet és a művészeti kritika tükrében

KubiCka Kucsera Klára

lamint képzelete asszociációinak kifejezésére, melyek komplikált érzelmi és intellektuális belső életéből fakadtak. Kifejezőeszközei ennek ellenére sosem voltak öncélúak. Mint festő, mellőzve a konvenciókat és megszegve a megszokott szabályokat, sajátos módon alkotja meg a fent említett képzőművészeti irányzatok szintézisét. Egyesíti Van Gogh pasztózus festésmódját a Cézanne-i konstruktivizmussal, Ensor fantasztikumával és a szürrealizmus tárgyi pontosságával.” (...) „Szabó mintha az improvizálás szüntelen folyamatában festené képeit... festészeti fejlődését a valósághoz közeledő realista szemlélet jellemzi, egyre jobban érdeklik a világ érzékeléssel felfogható tulajdonságai, főleg a fény szerepe.”10

Meglepő, hogy Váross három évvel később megjelenő könyvében Szabó jellemzésénél szinte szó szerint felhasználja a katalógus szövegét. Csupán a befejezés új: „Szabó festészetének a nyelvezete a francia és a magyar művészethez kötődik. Modern, de nem okoz neki problémát visszatérni akár a barbizóniakhoz vagy Rembrandthoz, amennyiben ilyen formára van szüksége adott gondolatának kifejezéséhez. Szabó Gyula komoly és bensőséges, bár idealista világnézete már 1945 előtt komoly egyéni és szellemi fontosságú alkotói eredményeket ért el.”

Az 1966-os katalógus előszava más hangnemű, ami összefügg mind a kiállítás eltérő jellegével, mind az oldottabb társadalmi helyzettel. A kiállítás a Pravda Kiadóvállalat galériájában nyílt meg, és Szabó Gyula először állította ki rézlemezes viasztemperáit. A „prágai tavasz” előszelében Szabó Gyula is merészebben kísérletezett művészetében és Váross hajlandó volt legújabb munkáit bemutatni. Egyet kell érteni vele, amikor azt írja: „Szabó Gyula munkássága mennyiségében olyan nagyméretű és kifejezési formáiban annyira sokarcú, hogy mindig csak egy töredékét lehet kiállítani. Nagy a különbség losonci műtermének látogatása, a- hol száz- és ezerszámra válogathatunk rajzai, grafikái, kompozíciós vázlatai , képei között, és kiállításának megtekintése között. A kiállítás nem tolmácsolja elég meggyőzően azt a harcot, amelyet a képzőművész saját életfilozófiája kifejezése érdekében vív, nem ad fogalmat arról a széles körű képanyagról, amely fantáziájában születik, sem a lelki és testi erőfeszítésről, amelyet megformálásának szolgálatába állít. Naplójegyzet jellegű vallomások, a forma és gondolat meghatározása, tépelődések a társadalmi emberről és sok-sok kérdőjel az előtte és utána való dolgokról. Azt beszélték és írták róla, hogy Szabó misztikus és spiritualista - ezt elmarasztalásnak szánták. Viszont magasra értékelték grafikai tudását és a szociális és társadalmi etikai témák mély átélését. Ma talán organikus egységben kellene látni mindezt: Szabó a gondolkodó és a költő, Szabó a sokoldalú képzőművész, sőt Szabó a sportoló, mert mindez ugyanarra a személyre vonatkozik, aki fokozatosan egyedülállóan sajátos egyéniséggé vált.” (...) „Életművét teljes egészében tulajdonképpen senki sem ismeri, 1957-es gyűjteményes kiállítását olyan korszakban rendezték meg, amikor csak bizonyos »megfelelő« műveket válogattak ki a kiállításra és így megfosztották őket összefüggéseiktől. Bár grafikai sorozataiért díjakat és elismeréseket kapott, de érdeklődésen kívül maradtak további képzőművészeti