Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - Sándor Zoltán: Levelek (novella)
44 Sándor Zoltán én csak azért alszom, hogy álmodjak. Ha ez nem sikerül, vagy ha ébredés után netán nem emlékszem az álmomra, akkor csalódott vagyok, mintha feleslegesen elpocsékoltam volna a drága időmet. Az éjjel is izgalmas álmot szőttem. Azt álmodtam, hogy egy csapat lánnyal maga az ördög és annak katonái elől szöktünk. Az ördög közvetlenül mögöttünk futott, és ha elcsípett egy csajt, nyomban odadobta valamelyik zsoldosának. Végül engem is elkapott. Megjegyzem, ez csak azért sikerült neki, mert tűsarkú cipő volt a lábamon. De engem nem lökött oda egyik katonájának sem. Megállt előttem, és hosszasan végigmért. Téged biztos magának a- kart megtartani, jegyezted meg fanyarul. Nem tudom, folytattam, mert szemezésünk közepette felébredtem. Ezt azért meséltem el, hogy emlékeztesselek egykori ígéretedre, amelynek értelmében, ha bármikor bármilyen borzadály jelenne meg e- zen a gennytelepen, te köteles vagy engem megvédeni attól. Még az ördögtől is? - kérdezted. Még tőle is, kivéve, ha nem te vagy az, mondtam, mire te csak elmosolyodtál, szemed csillogni kezdett, ujjaidat végigcsúsztattad combomon, szoknyám alá nyúltál, én pedig felébredtem...- Érdekes, én pedig...- Várj! Még nem fejeztem be. Mit gondolsz, szándékosan ébredtem fel a legizgatóbb résznél?! Persze hogy nem. A postás ébresztett fel. Levelet hozott. Képzeld, kaptam egy külföldi munkaajánlatot.- Antwerpenben?- Igen... - válaszolta kissé meghökkenve a Nő. - Honnan tudod?- Egy bizonyos ponton túl a véletlenek már megszűnnek annak lenni. Röviden: én a te álmod folytatását álmodtam meg. Hajói emlékszem, egyszer már magyaráztam neked, hogy még egyetlen hús-vér nőbe sem voltam annyira szerelmes, mint az irodalmi alkotásaimban szereplő nőkbe, bár ezeket kivétel nélkül mindig valamilyen valós személyről mintáztam meg.- Na és?- Szörnyű magányomban néhány évvel ezelőtt támadt egy ötletem: megírom az eszmei nőt és utána életre keltem. Neki is láttam, és több hónapos kimerítő munka után el is készült a tökéletes regény. Csakhogy nem tudtam vele mit kezdeni. Akkor megjelentél Te, és megkértél, adjam oda Neked a regényt, hogy elolvasd. Utána már tudtad, mi a teendőd.-Nem igazán értem, hol akarsz kilyukadni.- Ott, hogy én nem tudtam, és most kezdhetek mindent elölről! Mikor indulsz?- Te komplett hülye vagy. Semmit sem értek abból, amit dumálsz. Mindjárt felhívom a munkaadó itteni kirendeltségét, és majd visszahívlak.- Rendben - mondta a fiú, letette a kagylót, összegyűrte az előtte lévő papirosokat és a sarokban lévő óriáskaktuszhoz vágta őket. Elég levelet írtam én már életemben, éppen itt volt az ideje, hogy már nekem is írjon valaki, gondolta. - Irány Antwerpen! - üvöltötte diadalittasan, eloltotta a lámpát, és visszabújt az ágyba.
