Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (12) (Szabó Lőrincről, tanulmány)
Grendel Lajos Lilabóbitás útszéli gyom, árokpart árva éke, talpig fegyverbe öltözöl, pedig lelked csupa béke. Neved gúnyolva mondja: szamár! s gyűlölve mondja: tövis! edig te csak élni akarsz, ha hazád mostoha is. Még a Fény, fény, fény c. kötetről írott bírálatában igen figyelemreméltó észrevételt tesz Ignotus Pál, két vers, az Újsághírben és a Végtelen ürügyén: „Nem akarok jósolgatni s nem mondom, hogy ez a novellisztikus vers jelzi Szabó Lőrinc fejlődésének irányát.”09’ Nos, ha nem akart is jósolgatni, a Te meg a világ és a Különbéke kötet néhány súlyos verse a bizonyíték rá, hogy nem bizonyult rossz jósnak. (Egy egér halálára; Szégyen; Versek a havasról; Egy üdvözült lány stb.) A Szabó Lőrinc által annyira kedvelt és sűrűn alkalmazott enjambement ezekben a „történetmondás” felé konvergáló költeményekben nyeri el igazi jelentőségét. A kollegám egy kis egérfogót tett a szerkesztőségben asztalomra.- Két éve dugtam a fiókba - mondta, s aztán némán néztük, hogy a drót rácsbörtönében, mely félgömbszerű hálót szőtt fölé, vékony vonalak és képzelt üvegablakok alatt e szellős sírban, keskeny kis darab szalonnabőr mellett mily gyönyörű csontváz fehérlik: egy halott egér. (Egy egér halálára) Szabó Lőrinc a húszas évek expresszionista stílusával oly módon szakít, hogy nem tér vissza sem pályakezdő kötetének 1' art pour 1' art lírájához, sem a Nyugat első nemzedékének esztétizmusához. A dokumentáció, a naplószerűség révén mintegy a hétköznapok banalitásait emeli be a lírájába. A hétköznapok lírája ez, s ez megköveteli, hogy közvetlenül, bizalmasan szóljon olvasóihoz, könnyen érthető, a szimbolizmus bonyolultságától és homályától mentes stílusban, amely bátran él a köznyelv stiláris fordulataival és egyszerűségével. Szabó Lőrinc nyelvi fordulatának jelentősége a magyar líra alakulástörténetében éppen ennek a prózanyelv határát súroló, egyszerű és közvetlen stílusnak a kimunkálásában rejlik. Nyomában az eltűnt időnek. A harmincas évek „epikus” versei és a köznyelvet a lírai mondanivaló kifejezésére is alkalmassá tevő, ugyancsak a harmincas években megtalált versbeszéd tette alkalmassá Szabó Lőrincet arra, hogy életműve talán legmerészebb és leggrandiózusabb vállalkozásába a siker reményével
