Irodalmi Szemle, 2007
2007/5 - Sándor Zoltán: Levelek (novella)
Sándor Zoltán körülöttünk, függetlenül környezetünk és emberi társadalmunk sárba húzó hozadé- kától? Nem tudta a választ saját kérdésére, de nem is nagyon töprengett felette, hirtelen ötlete támadt, és máris tudta, mi a teendője. írok neki levelet, döntötte el, azzal sebtében lámpát gyújtott, kikászálódott az ágyból, helyet foglalt íróasztala előtt, előhúzott néhány A4-es formátumú papírt, megragadta golyóstollát, és már rótta volna a sorokat, de akkor jutott eszébe, hogy hiányzik valami: a zene. Általában számítógépen szokott írni, de most ragaszkodott ahhoz, hogy ezt a levelet hagyományos módon jegyezze le. Míg a számos CD közül kikeresett egy megfelelőt, a- zon töprengett, hogyan is szólítsa meg a lányt: egyetlenem, vagy szerelmem, vagy kombinálja a kettőt, esetleg illessze be valahová a szép jelzőt? Nem tudta, mint ahogyan azt sem tudta, mit szeretne hallgatni, szerencsére ezzel a másikkal kissé könnyebben ment. Rövid nézelődés után Keith Jarrett-nél döntött. Nagyon szerette ennek a színes bőrű norvég jazz-zongoristának a műveit; hogy a dolog mégse legyen túlontúl egyszerű, harminchárom CD-je volt a skandináv zsenitől - ahogyan ő hívta a zenészt. Life Between The Exit Things, Somewhere Before, Expectations... olvasta az albumcímeket, végül is a Bye Bye Blackbird címűt választotta. Visszaült íróasztalához, és nem sokat bíbelődve a megszólítással - kihagyott néhány sornyi helyet, hogy majd utólag odaírja a megszólítást -, nekilátott a levélírásnak. Legalábbis megpróbált, de csakhamar rájött, hogy amíg írni egy nőről nem sok fáradsággal jár- bárki megteheti -, addig írni a Nőről annál nagyobb kihívást jelent, és annál több erőfeszítést követel meg magától és tőlünk. Nem is lehet kellőképpen. Azért, mert az élet - és minden más, ami az életet tükrözi, így az írott szöveg is - sohasem magasztosulhat fel az érzelmek szintjére. Igen nehéz feladatnak számít szavak segítségével kellően kifejezni azt, főképp akkor, hogyha hősünkhöz hasonlóan még stílusínyencségünknek is eleget akarunk tenni, hiszen még a leginkább lényeghez nyúló szavak és kifejezések használatának ellenére - a legjobb esetben is -, a virtuskodó férfiasság édeskés kertelésbe torkoll, és őszinte szerelmi vallomás helyett kongó szöveghordalékokat tákol össze. „Szerelmemet semmiféle ismert és ismeretlen kategóriába nem lehet besorolni” - kezdte a levelet. „Mindezt szem előtt tartva írom most én - az ész impotens nárcisza - sebzett lelkem feslett egzaltációit, s már a kiindulópontban tisztában vagyok szavaim hiányosságával. De írnom kell, mert nem tehetek mást. Ha rajtam múlna, minden létező pillanatot Veled töltenék el. A világ végéig. A legérdekesebb, legizgatóbb és legcsábítóbb dolgokat, amelyekre képes vagyok, csak a jelenlétedben űzhetem. Ha nem vagy mellettem, akkor az a legokosabb, ha önmagámmal élcelődve írok Rólad vagy Neked. Ha erre épp nincs mód, mert mondjuk, mozgásban vagyok, utcán, buszban vagy bárhol máshol, akkor a legtöbb, amit tehetek, hogy Rólad ábrándozom. Ha nem vagyok ébren, akkor csakis az a legelfogadhatóbb, ha Rólad álmodom. Abban a pillanatban, amikor majd erre képtelenné válók, legjobb lesz, ha már nem is létezem, mert nélküled úgysem vagyok semmi. Te tanítottál meg a keresztény teológia szotierológiai tanának gyakorlati részére,
