Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Elek Tibor: „Hogy is kezdődött” (Tőzsér Árpád Genezis c. kötetéről, esszé)
Magyar líra és epika a 20. században (12) MAGYAR LÍRA A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT SZABÓ LŐRINC (1900-1957) Miként József Attila kései költészetében a világegész válik mértékké (a „Mindenséggel mérd magad”), ugyanez elmondható Szabó Lőrinc lírájáról is, főként a költészetében fordulatnak tekintett Te meg a világ (1932) kötet megjelenését követően. Ez a kötet a magyar líra történetének talán legfontosabb eseménye a két háború közötti korszakban. A húszas és harmincas évek fordulóján Szabó Lőrinc egy, a nyugatosok esztétizmusával szakító új lírai beszédmódot teremtett meg anélkül, hogy szakított volna költőelődeinek egyénközpontúságával. Illyés Gyula az Arany János halálát követő fél évszázad legjelentősebb magyar költőjének nevezte Szabó Lőrincet, s ennek a minősítésnek a súlyát csak növeli, hogy Szabó Lőrinc líraeszménye meglehetősen távol helyezkedik el Illyés Gyula népi-nemzeti el- kötelezettségű, „kollektívista” lírájától. Szabó Lőrinc azok közé a kevés számú nagy magyar költők közé tartozik, akiknek az életművéből szinte teljesen hiányoznak a nagy nemzeti és társadalmi témák, viszont annál nagyobb hangsúlyt kap költészetében a személyiség viszonylagosságának és válságának tapasztalata. Önmagára figyel, önmagát elemzi az élveboncolás határáig merészkedve, mint utolsó verseiben József Attila is, de nála kevésbé drámai hangon, az intellektus hűvös magabiztosságával és nemegyszer megbotránkoztató őszinteséggel. Öndokumentációk is ezek a versek, mint Kassák harmincas-negyvenes években írott költeményei, de szemben Kassák hűvös tárgyias- ságával, Szabó Lőrinc tárgyiasságát leplezetlen szenvedély fűti át, s indulatait, szemben Kassák szabad verseivel, kötött versformákkal zabolázza meg. Ferenczi László joggal nevezi Szabó Lőrinc költészetét az egyéni lét dokumentumgyűjteményének, s joggal állapítja meg, hogy Szabó Lőrincnél „A vers nem tartalom és forma egysége, hanem a tartalom és a forma ellentéte. A vers két, szemmel láthatóan jól elkülönülő rétegre oszlik: egy meghatározott, konvencionális versformára, strófaszerkezetre, szótagszámra és rímképletre, és az ebbe a készen kapott, előre kiválasztott acélszerkezetbe belekalapált mondanivalóra. Az artisztikum a küzdelem, az erőfeszítés eredménye.”03* Grendel Lajos
