Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - E. Fehér Pál: Huszonhárom erdélyi év (1977-2000) (Jegyzetek Gáll Ernő Naplójáról)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE szembenézés önmagával, tetteit nemcsak a célszerűség vezette (noha, mint illegális pártmunkás, később aktív szerkesztő, sőt főszerkesztő, az ilyen aktusokat el nem kerülhette), hanem a hűség önmaga elveihez, az egyszerű emberi tisztességhez. Gáli Ernő számára azért volt fontos mások véleménye az ő írásairól, gondolkozásáról, politikai állásfoglalásairól, mert azt mérte ekként, hogy ő mennyire becsületesen viselkedett-e egy-egy adott konfliktushelyzetben, nem sértett-e meg valakit, s ami a legfontosabb volt számára: nem sértette-e meg önmaga elveit, önként vállalt erkölcsi normáit... És állandóan konfliktushelyzetekben élt: ilyen volt a kor. Az is jellemző tulajdonsága volt, hogy nem akarta elveszíteni a szövetségeseket, a barátokat, illetve azokat, akiknek adott a véleményére, sőt - talán korábbi neofita önmagával szemben - törekedett arra, hogy új barátokat, partnereket toborozzon. (Nemcsak a napló vall erről, hanem - tudomásom szerint - Kolozsvárott sajtó alá rendezik óriási levelezésének kiadását is, amely feltehetően még gazdagabban dokumentálhatja ezt az állításomat.) Megkockáztatom: Gáli Ernőnek semmi baja nem lett volna, mitöbb: hivatalos karrierje hatalmas magasságokba emelhette volna, ha töretlenül folytatja az illegális pártmunkában a háború előtt, a koncentrációs táborból való visszatérése után pedig komoly funkciókban az abban az időben szinte természetes feltételek nélküli úgy nevezett párthüségét, magyarán dogmatizmusát. Gáli Ernő azonban azért lett baloldali, azért lett kommunista (hangsúlyozom olyan időkben, amikor ezért nemhogy dicsőség járt volna, hanem - amint ez be is következett - üldöztetés és börtön), mert kritikusan szemlélte a világot. A királyi Románia, a Horthy-Magyarország világát. A vele kortárs Európát. Lényeges azt a szempontot figyelembe venni, hogy Gáli Ernő sok mindent nem szeretett életében, de a legeslegjobban halálos bűnként, a provincializmust utálta. A Naplóból is kiderül, hogy az időszerű tájékozódás - lételeme volt. Balogh Edgárhoz hasonlóan (hogy a régi barátra és állandó vitapartnerre hivatkozzam), de jórészt más princípiumok szerint, az erdélyi állapotokat európai (s ezen belül romániai, illetve magyarországi) összefüggésekben szemlélték. Nagyon világosan látták, hogy a mindkettejük által tudatosan vállalt és megélt nemzetiségi lét nagyon sok csapdát rejt - az ő akaratuktól, szándékaiktól függetlenül is, de esetleg könnyebben elkerülhetők a ki- sebb-nagyobb bajok, öncsalások, ha nem csupán a nemzetiség zártabb társadalmában tájékozottak, hanem a világ dolgaiban is. Hogy a különbséget is érzékeltessem: Balogh Edgár mindig és szinte kizárólagosan Közép-Kelet-Európában gondolkozott, Gáli Ernő tájékozódása erősen francia irányzatú. * Gáli Ernő magától értetődően baloldali volt, mint Sinkó Ervin vagy Fejtő Ferenc, de nem volt „marxista” abban az értelemben, ahogyan a szovjet elvek nyomán „tudományos világnézetté” avatták a napi politikai taktikákat, kompromisszumokat: Romániában talán még a Marxtól oly annyira idegen nacionalizmust is. Gáli Ernő azonban Marx tudós tanítványa volt, ami nem szolgai utánzást, nem citatológiát jelentett, hanem a XIX. században megfogalmazódott, sokszor Marx által is eleve vitára szánt tételek alkotó újragondolását. És az is erdélyi tradíció, hogy a második bécsi döntés után a Korunk publikálási lehetőség nélkül maradt munkatársai, Gaál Gábor tervei
