Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - Végh Péter: Valaki hiányzik a láncból (elbeszélés)
Végh Péter 4 Felocsúdott álmodozásából. Éppen jókor, mert egy karcsú lány alakja tűnt fel a szemközti sarkon. Amikor meglátta, egy pillanatra elsötétült előtte a világ. A lány az őzek sutaságával közeledett feléje. Hosszú, selymes haját ide- oda lengette a langyos őszi szél. Csaba reményekkel telten tekintett abba az irányba. Melegségfélét érzett a szíve táján, mely a lelki és testi sóvárgás egyfajta keveréke volt. Laura testhez álló fehér trikót, hozzá kék miniszoknyát s a lábán könnyű szandált viselt. Öltözete kihangsúlyozta remek alakját. Csaba csak úgy olvadozott a két formás, nap barnította lábszár látványától. Mosolyt erőltetett az arcára. A lány keze kissé hideg és nedves volt, ezen kissé elcsodálkozott. Valami másra számított. Csaba nem volt se szép, se okos, de volt benne valami, ami imponált a lányoknak. Magának sem tudta megmondani, hogy mi. A fiatalság varázsa? Egyfajta jellegzetes báj, esetleg sarm? Őt egyáltalán nem lehetett férfias jelenségnek mondani. Nyeglén mozgott. Rendszerint kopott farmert viselt. Az arca borotválat- lan volt. Egyenes szálú haja nagy gubancokban lógott az arcába. Leggyakrabban olyan témákról beszélt, amelyek nem nagyon érdekelték, inkább meghökkentették és untatták a lányokat. Számmisztikáról, színpszichológiáról, számítástechnikáról. Csak arról nem beszélt soha, amiről a tinédzser lányok általában csacsogtak: divatról, tánczenéről és szívügyekről.-Ne haragudj, hogy késtem. A nagynéném tartott szóval.- Nem tesz semmit. A könyvekből tudom, hogy a lányok mindig elkésnek. Ezzel is fokozzák a varázst, a csábítás erejét.- Hogy te miket nem mondasz? - ámult el Laura. Csaba tekintetével végigpásztázta a lányt. - Szó se róla. Csuda jól nézel ki, csinos vagy.- Ezt vegyem bóknak? - kérdezte a lány, miközben keze és tekintete lágyan végigsiklott a ruházatán.-Vedd, ahogy akarod. Induljunk, mert még ránk esteledik! Talán emlékezünk még az első lépések izgalmára, az első együtt töltött percek lázas sietségére. Elhagytuk a szülői házat, az iskolapadokat és saját utunkra léptünk. A világ felénk jött és ránk köszönt egy szép szempár képében. Megigéz- ve követtük ezt a delejes szempárt, de bármilyen messzire távolodtunk is a szülői háztól, mindig adva volt annak a lehetősége, hogy oda egyszer visszatérjünk. A szülőföld az egyetlen hely a világon, ahova bármikor visszatérhetünk. Csaba boldog volt. Az a tudat, hogy vele van egy lány, akit mindenki másnál jobban kedvel, akit büszkén vállal, nagy boldogsággal töltötte el. Nincs egyedül a világban. Aztán a szüleire gondolt. Utólag már bánta, hogy olyan kimérten és
