Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - Végh Péter: Valaki hiányzik a láncból (elbeszélés)
Végh Péter kültek a közeli bunkerbe. A lajtorja még napok múltán is ott vesztegelt a főtér közepén. A háború utolsó napjaiban, amikor már minden veszve volt, Szálasi Ferenc, a nyilasok főparancsnoka, tartott beszédet a téren. A haza védelmére buzdította a község lakosait. A háború utáni nehéz években itt vonultak át a szülőföldjükről jogtalanul deportált és kitelepített családok6, négykerekűre, teherautóra, lovas szekérre pakolt ingóságaikkal. Magukkal vihették a legszükségesebb holmikat: néhány bútort, ruhaneműt, disznót, tyúkokat, gabonát és krumplit. A vasútállomáson a családokat, ingóságaikkal együtt, marhavagonokba zsúfolták. Ez az embertelen bánásmód nagyon megalázó volt. Ok ugyanazok az egyszerű emberek voltak, az egykori őslakosok, hunok, kunok, avarok, magyarok, kabarok, besenyők leszármazottjai, katolikusok és kálvinisták, akiket magyarságukban és emberi mivoltukban aláztak meg. A nagy árvíz idején7 buszok és teherkocsik sorfala állt a téren, megpakolva emberekkel. A víz fenyegette városukat, ezért mielőbb ki kellett telepíteni a lakosságot. Az asszonyokat és a gyerekeket ideiglenes táborokba szállították. Csabát és édesanyját az éj leple alatt vitték el. Az otthon maradó férfiak, köztük édesapja is, többnapos, kitartó munkával megépítették a város körüli védőgátat. Nem is olyan régen, újra harckocsik zaja verte fel a város csendjét. Azon a nyáron szovjet megszálló egységek vonultak át a téren, hogy megtörjék a kommunista diktatúra ellen irányuló népfelkelést, melyet a történészek „Prágai Tavasz” névre kereszteltek. O abban az évben fejezte be elemi iskolai tanulmányait. A térre vonatkozó első emlékei nyalánkságokkal kapcsolatosak. Az Öreg utca sarkán állt egy nagy vegyeskereskedés, Culinka bácsi üzlete. Fia otthon kapott krumplibogár szedésért egy koronát, máris rohant a sarokra, Culinkához, krumplicukorért. A krumplibogár-pénz átváltozott krumplicukorrá. Akkoriban, a hatvanas években, ez volt a legolcsóbb és legkedveltebb nyalánkságuk a gyerekeknek. Lehetett kapni sárga, narancs- és zöld színű táblát. Mindegyiket egyformán szerette. Még ma is érzi azt a émelyítően édes és fanyarkás ízt a szájában. Egy tábla kitartott majd egy hétig. A törökméz, a kandlicukor és a fagylalt már kissé drágábbak voltak, ezért azokhoz ritkábban jutott hozzá. A nyalánkságok kapcsán eszébe jutott, hogy egyszer réges-régen egy galgó- ci szlovák ember hozott nekik ajándékba egy nagy szatyor kürtőskalácsot. Napokig ette a család. Nagyon ízletes volt, csillogó cukormáz borította. De a hét végére mind beteltek vele, mert a jóból is megárt a sok. Az utolsó darab ott maradt érintetlenül a kamrában. Ő ezt távcsőként használta. Kiállt a parókia teraszára s a hengeres kalácson keresztül kémlelte a felhőket, a templom tornyát, a vadgesztenyék és a fenyők koronáit. Akkoriban sok kalandregényt és útleírást olvasott. Azt képzelte, hogy ő Cook kapitány, aki éppen egy ismeretlen sziget partjait kémleli a távcsövével. A kürtőskalácson át szemlélve sokkal szebbnek tűnt fel előtte a világ. A tér Komárom felőli oldalán takaros üzletek sorakoztak. Mögöttük tornyosult a zsinagóga robusztus épülete, melyet a második világháború utáni években
