Irodalmi Szemle, 2007
2007/4 - Pomogáts Béla: Magyar tájak - magyar irodalom (2). Dunántúl és Erdély (esszé)
Magyar tájak - magyar irodalom (2) nemzetiségi irodalom nemcsak a Balassitól Adyig tartó tradíciót őrzi, hanem a további folytonosságot is. Számtalan példát lehetne mondani arra, hogy ennek a további irodalmi folytonosságnak az ereje miként határozza meg az erdélyi, a szlovákiai vagy a vajdasági magyar irodalom törekvéseit. A nemzetiségi magyar irodalmak létében és történeti alakulásában egyaránt ez a kettős (regionális és egyetemes magyar) tájékozódás érvényesült. A nemzetiségi magyar irodalmak „hőskorában” nemcsak a regionális hagyományok képviselői vállaltak szervező szerepet, hanem azok az októbrista, illetve baloldali elveket képviselő írók is, akik 1919 után mint politikai emigránsok telepedtek le a szomszédos országokhoz csatolt területeken, továbbá azok az írók, akik mint Benedek Elek, Kós Károly vagy Kuncz Aladár, hazatértek szülőföldjükre, mivel az ott szerveződő magyar kultúrákat kívánták segíteni. A regionális hagyományok és az emigránsok, illetve a hazatelepülök által képviselt eszmék igen gyorsan összeötvöződtek, valójában ezek az elvi szintézisek (vagy éppen kompromisszumok) szabták meg a magyar nemzetiségi irodalmak ideológiáját a két világháború között. Ez a nemzetiségi ideológia viszont maga o- lyan hagyományt jelent, amely a kortárs magyar nemzetiségi irodalmak fejlődésének is fontos tényezője maradt. NEMZETI IRODALOM - NEMZETISÉGI IRODALOM- SZÓRVÁNYIRODALOM A magyar irodalom egységes intézményi rendjét ugyanaz a nemzedék - a reformkor történelmi felelősségtudattól vezérelt nemzedéke - hozta létre, amely magának a nemzetnek is új utat nyitott, új közösségi eszményeket adott. Ez az irodalmi egység később az irányzatok és generációk küzdelmei során is fennmaradt, és csak akkor tört meg, midőn a magyarság nemzeti egysége is felbomlott. Akkor szakadt darabokra az a természetes szellemi háló, amelyet irodalmunk megújulásának és európai elhelyezkedésének kezdeményezői: Bessenyei György, Kazinczy Ferenc, Vörösmarty Mihály, majd a Nyugat körül gyülekező „modern klasszikusok” fontak. Azóta a magyar irodalom történetét úgy is lehet írni, mint az egység helyreállításáért folytatott állandó és mindig megújuló küzdelmek történetét. Ebben a köznapi küzdelemben vettek részt a több részre szakított nemzeti irodalomnak o- lyan, ma is mértéket jelentő műhelyei, mint a két világháború közötti Nyugat, a Magyar Csillag, a Válasz, az Erdélyi Helikon, a Pásztortűz, a Vajdaságban működő Kalangya vagy a szlovákiai Magyar írás. Valamennyiök élettörténetében ki lehet mutatni a nemzeti irodalom természetes belső kommunikációja és szellemi szolidaritása érdekében vállalt küzdelmeket. A magyar irodalom az első világháborút követően nemcsak Magyarország irodalmát jelenti: a szomszédos országokban nagy múltú magyar kisebbségi irodalmak élnek, emellett számos nyugat-európai és tengerentúli városban dolgoznak
