Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - TANULMÁNY - Polgár Anikó: „Holtig Ulyssesnek Penelopéje leszek”
TANULMÁNY POLGÁR ANIKÓ „Holtig Ulyssesnek Penelopéje leszek” A heroidafordító Dayka Gábor * Jelen tanulmány ugyan a magyar műfordítás-történet egy részproblémájával (egy konkrét fordítás elemzésével) foglalkozik, mindamellett megpróbálja az e- lemzett fordítást a barokktól a huszadik századig ívelő antik fordítástörténet folyamatában elhelyezni, s ezáltal bizonyos tágabb összefüggésekre is rámutatni. A példaként választott antik mű Ovidius 1. heroidája, Penelope Ulysseshez írt levele, melynek a magyar fordítástörténet egyes korszakaiban számos magyarítása született, ezáltal a történeti összefüggések felmutatására is kiválóan alkalmas. A heroida magyarítása többek között Dayka Gábor fordítói munkásságának is fontos részét képezi, s ez a fordítás egyben fordítástörténeti határkövet is jelent, ezért szükséges, hogy Dayka fordítói elveinek, a fordítás paratextusainak bemutatása és a pretextussal való összevetés előtt a barokk és klasszicista fordításeszmény főbb különbségeire is rámutassunk, mely különbségek az első heroida kapcsán elsősorban Gyöngyösi István1 és Dayka Gábor fordításának összevetése révén ütköznek ki. A BAROKK ÉS KLASSZICISTA FORDÍTÁSESZMÉNY A magyar felvilágosodás idején kialakult és máig is ható rekonstruktív fordításeszmény egyik megfogalmazója Batsányi János volt, akinek főtétele szerint ,,a’ Fordíttásnak (...) az eredeti-írás’ mássának, és jól-el-találtt képének kell lenni ”, „ nem szabad tehát a ’ Fordíttónak az eredet-íráshoz sem hozzáadni, sem pedig tőlle valamit el-venni”.2 Az ehhez a tételhez igazodó klasszicista fordítók ezzel nemcsak a korábbi, a barokk fordításeszménnyel kerülnek szembe, hanem a magyar műfordítás történetében először lépnek fel olyan elvárásokkal a nem szakrális szövegek (köztük a minket ezúttal kiemelten foglalkoztató költői művek) irányában is, melyek a felsőbbrendűnek tartott pretextushoz való alázatos viszonyulást célozzák. A barokk és klasszicista fordításeszmény ellentéte nemcsak a pretextushoz való viszonyulás, hanem az olvasók, a befogadók felől is értelmezhető. Míg ugyanis a klasszicista fordító elsősorban a nyelv művelésére törekszik, nem az a célja, hogy Kazinczy szavaival élve „még a ’ tanulatlanok által is meg-értes- sék”, hanem az, hogy „azoknak, a’ kiknek számok igen is kevés, javallását megnyerhesse”3, tehát nem a vulgushoz, hanem egy tudós réteghez fordul, addig a ba
