Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Gál Sándor: Történések (2) (Négy évtized hordaléka)
Gál Sándor * * * Idézetek a Református Sionból. (Ezt a folyóiratot Búeson Soós Károly esperes szerkesztette és adta ki az első Csehszlovákiában, s Párkányban a Gondos Nyomdában állították elő. Amikor a Mesét mondok, valóságot című kötethez gyűjtöttem az anyagot, Prágából kikértem a folyóiratot; a több mint tíz évfolyamot 24 órára kaptam meg. Az alábbi idézetek e folyóiratból valók. „Fel kell világosítani, meg kell győzni tántorgó híveinket, hogy az éhes és falánk gyomor kielégítéséért való tülekedés még nem emberi élet.” (Soós K.) „Rabszolga lett a szegény nemzet, üldöztetés lett a sorsa, érdem lett az árulás, bűn a fajszeretet. Boldogulása csak annak volt, aki megtagadta múltját, s a hódító hatalom előtt hízelkedve leborult.” (Soós K.) „Más fájdalmaik és fogyatkozásaik voltak apáinknak, és más szenvedéseik, bűneik lesznek fiainknak.” (S. K.) Hír. „Szomorú idők. Clevelendben az Union Trust Bankház bankjában egész csomó magyar hivatalnok dolgozik, kik nevüket is amerikaira változtatják. Nem tudja senki, hogy valaha magyarok voltak.” * * * Ott voltam a Csemadok plenáris ülésén, amikor felolvasták Fábry Zoltán levelét és végakaratát, amelyben az állt, hogy minden, amit maga után hagy, halálát követően a Csemadokra száll. Akkor a testamentum, a hagyatkozás meghökkentett; valahogy úgy éreztem, korai. Nem volt az! Sajnos, nem volt az. Fábry Zoltán nyilván mindannyiunknál jobban tudta, hogy elérkezett az ideje a hagyatékozásnak. Mi is felismerhettük volna a közelgő tragédiát, hiszen Fábry Zoltán egész élete a bizonyság rá, hogy mindig, minden i- dőben pontosan akkor szólalt meg, akkor emelte fel a szavát, amikor szólni kellett. Nem tudok, és most nem is akarok arról a Fábry Zoltánról beszélni, aki itt hagyott bennünket keserű fájdalomban. Ellenben azon töprengek már napok óta, hogy mi lesz a Fábry-hagyatékkal. Az első pillanatban minden egyszerűnek tűnik: Fábry Zoltán mindenét a Csemadokra, vagyis a szlovákiai magyarságra hagyta. De ki ismeri az örökség értékét? Nem az anyagiakra, de a szellemi értékekre gondolok. Azokra a munkáira, amelyek még könyvekben nem jelentek meg, arra, ami ez ideig kéziratban, újságok, folyóiratok hasábjain a rendszerező kezet-elmét várja. És ott az a felbecsülhetetlen értékű levelezés, ami Fábiy Zoltánnál összegyűlt, s a- zok a levelek, amelyeket ő írt másoknak. Nehéz örökség, amit Fábry Zoltán ránk hagyott. És félek, hogy ha idejében nem látunk hozzá összegyűjtéséhez, rendszerezéséhez és kiadásához, sok minden elveszhet, elkallódhat. Úgy vélem, a Csemadok KB-nak, az írószövetség Magyar Szekciójának és
