Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Gál Sándor: Történések (2) (Négy évtized hordaléka)
Gál Sándor elvem, elégnek szavaim nem érintve a megőrzőket, nem érintve a száraz partokat, füzeseket, gyermekkorom pipacsos tájait, nem álltuk ki a próbát, mondanám, mint a mesékben legkisebb fiúként, nem álltuk ki a próbát, akik még változtathattunk volna * * * haza kéne menni találni időt s okot döntésre pillanatot * * * ki teremtette az istent hol van e sehol-se úr általa lettem örök-hitetlen bennem kezdődik az égi azúr ez a mindig-vak űri semmi mely egyszer kék másszor sötét lehet szeretni s nem-szeretni örökké-sóvár ringó ölét * * * Élet és halál - két rokon-iszonyat. Villanásnyi remény - fényt vet a szó! * * * Február végi este. Hóvihar-apokalipszis. Másnap: a kórház. Málnaízű gipszkását nyelek reggeli helyett. A röntgenkészülék a bordám alatti részeket tapogatja. Negyed órával később Gy. dolgozószobájában angolszalonnát és kiflit reggelizek. Kint zuhog a hó. Egyedül vagyok. Várom az „eredményt”. Hányadszor már? Nem tudom. Nem számoltam. Gy. jön be fehér köpenyben. Fekete, mongolos arca komor, szemei mintha befelé néznének. Leül az üres fotelbe. Nem kérdezek. A csend megsűrűsödik. A belső zajokra figyelek. Aztán Gy. hangja ér hozzám.-A radikális beavatkozást javaslom. A mondatot elengedem magam előtt. Úgy teszek, mintha egy harmadik személyről volna szó, s nem rólam. A „radikális beavatkozás” lényege még csak a felületet érintette meg.- Reggeliztél már? - kérdeztem Gy.-től.- Még nem.- Egyél - toltam elébe az egyik kiflit, s a zsírpapíron lévő szalonnaszeletet.
