Irodalmi Szemle, 2007

2007/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Gál Sándor: Történések (2) (Négy évtized hordaléka)

Gál Sándor

Történések (2)

(1960-2003)

A játék! Vagy pontosabban: a játék hiánya. Hogy gyermekeink - falun, városon - lassan elfelejtenek játszani. Hogy az egykor-volt gyermekjátékok gazdagságából szinte semmi sem maradt. Gyermekeink iskolai túlterheltsége ismert: tanulás, szakkörök, magánórák viszik el a játszás lehetőségét. Ami pedig mégis marad- megemészti a tévé. Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára pilickéző gyereket; mi otthon annak idején „bigéztünk”. Hova lettek a szabadon játszott, közösséget formáló gyermekjátékaink, s főleg: játszó gyerekeink?! Az ügyességet, logikát csiszoló mondókák, alkudozások, dalocskák, rigmusok; a „király, király, adj katonát” a „hol vagytok, libáim?” Van, aki kérdéseimre legyint: más időket élünk, a gyerekeknek is más kell, más érdekli őket. Lehet, de ebben nem vagyok biztos. Mert amit nem ismer- amit meg sem ismerhetett -, hogyan is érdekelhetné?! Az egykori játékok azonban nem csak játékok voltak. Életre - munkára is - felkészítették a játszókat. Gyakorlati tudnivalókkal gyarapodtak általuk. Arról nem is beszélve, hogy évszázados hagyományokat őriztek és adtak át nemzedékről nemzedékre. Szerintem a még oly gyakran elmarasztalt parittyázások-verebészések, sőt a fára mászások bőrünkön őrzött horzsolásai is nagyon fontosak voltak... De hol van ma egy városi lakónegyed vasbeton toronyházai között megmászható, derék akácfa?

Odajutottunk civilizációs törekvésünkben, hogy játszani is tanítani kell a gyermekeinket. Azokra a játékokra, amelyeket magunk egykor úgy tanultunk meg a nálunk nagyobbacskáktól az utcán, szérűskertben, udvarokban, hogy szinte oda se figyeltünk. Mert a játék öröme mindennapos volt, tehát nem különös élmény, nem egyszeri. Még a „seggreverőcske” is. Nem is beszélve a rabló pandúr szikrázó összecsapásairól, vagy a szelídebb „kint a bárány, bent a farkas”-ról a „fehér liliomszálig...”

E magnósított, táskarádiósított, tévésített mai gyermektársadalomból ezek a játékok kihulltak vagy kihullófélben vannak. Eltűnésükkel közösségben élő-gondolkodó, de egyént és egyéniséget alakító erők kerülnek az idő feneketlen süllyesztőjébe. Ha közös összefogással nem gyűjtjük össze a még összegyűjthetőket és Ieírhatókat. A jövő nem lehet mostohagyerek!

* * *

MONDÓKÁK ÉS KISZÁMOLOK Cini-cini-dű,