Irodalmi Szemle, 2007
2007/3 - Tóth Elemér versei (Vallomások; 1. Hívővé tettél, 2. Akár a citerák, 3. Ott a parkban, 4. Most tanulom..., 5. A régi lányt vágyom)
Tóth Elemér versei Vallomások 1. HÍVŐVÉ TETTÉL Hadd mondjam el, amíg még mondhatom: Te vagy nekem az éltető napom! Minden ragyog, minden téged dicsér, hiába veri ajtónkat a tél. Füvek, fák, bokrok hozzád hajlanak, és megszelídül minden düh, harag, ha mosolyoddal hinted fel utunk, melyen számtalan próbakört futunk még ma is, mivel izzó tüzfolyam lobog belőled, és minden olyan, akárha szíved édes erejét próbálgatnád, mint akkor, réges-rég... Hívővé tettél! Hős és rab vagyok. Minden napommal neked hódolok. 2. AKÁR A CITERÁK Beteg vagyok, s te itt röpködsz felettem, teával kínálsz, párnám igazgatod. Melegen, lágyan ölelget a karod, mintha nem látnád a kínt a szememben. Mert fáj az élet. Fáj a sok-sok emlék. A régi udvar és a régi házunk, ahol megannyi szép csodát találtunk, s a kert, a rét, hol most is elhevernék. Ránk tört a tél már. Szája fagyot lehel. Belehalunk a fáradt didergésbe? Vagy nem adjuk fel mégse, mégse, mégse? A szívem olykor öreg dalt énekel... A kezed fogom. Te tündökölsz, s a szád boldogan kacag, akár a citerák.
