Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - TALLÓZÓ - Bodor Béla: Lacan díványán Woyzeck zavarba ejtő dolgokat mond (Parti Nagy Lajos: A fagyott kutya lába című kötetére
TALLÓZÓ bót - képzeletében - a százados agyonlövi, ez a bizarr szexualitás találja meg adekvát közegét és kielégülése módját. „Csattan a fejhús, de facto erre ébredt.” Persze abból az álomból, melyben a százados felesége foglalta el a feldarabolt disznó helyét a pácoló- teknőben, abban a teknőben, mely a disznóölés szezonját kivéve a szabó fekhelyéül szolgál. Tág tere nyílik a képzeletnek abban a tekintetben, hogy mit változtat meg ez a befejezés a szereplők kapcsolatában. A szabó nyilván ennek következtében kerül elmegyógyászhoz, aki a történet kezdetén egyszerre idézi meg Csáth Géza elnagyolt freudizmusát és azt a viszolyogtatóan nevetséges viszonyt, ami Woyzecket és a darabbeli doktort kapcsolja össze. Két idézet, hogy lássuk, miről van szó: „Vérző fejű, rendezetlen betegem jön, s miután sürgősséggel ellátom, traumás izgalma (vasomotio, kéztre- mor, glóbus a torokban) nemhogy csillapul, hanem a convulsioig menően fokozódik.” — mondja Parti Nagy. Büchnernél: „Woyzeck, színtiszta aberratio mentális partialis-a van, második species, szépen kifejlődve.” Csáthot felesleges idéznem, mert akár 1912—13-as naplója, akár az Egy elmebeteg nő naplója címen megjelent tanulmány- jegyzet-napló együttese száz oldalakon át hasonló stílusban folytat efféle leírást, a pszichiátriai esetleírás és az éles, olykor groteszk, máskor rendkívül szenzibilis, írói elbeszélés bizarr, megrendítő elegyét. A tartalékos egyenruhaszabó (jellemző apróság: neve nincs az emlékezetemben, az operettes Morosgoványi poén marad, nem a megszólítás jelsora) természetesen klinikai eset. „Magányos nemi élete”, ahogy a doktor mondja, némiképp és rejtélyes módon összefügg lakókamrája hőmérsékletével: „...egész testével kénytelen melegíteni, elméjének és genitale-jának legmesszebbmenő stimulatiója által, hiszen hogy lehetne a létezés korlátlan hidegét kibírni másként, mint gyorsan és fájdalmasan befűtve azzal, ami kéznél van, a keserű baszdühhel meg a képzelettel.” De mindez nem fűti a kamrát fagypont fölé, ahogy „a bőséges ejaculatió sem, mely mint az őrült, ki letépte láncát, frecsel, amerre lát. Vak csillag a geci, tanársegéd úr...” A csaknem tragédiába forduló befejezés azonban azt is kérdésessé teszi, hogy a szabó vízióiból mit él át maga az állítólag normális százados. Mert az addig rendben van, hogy az eszelős a százados feleségét látja a pácolt sonkákban, és az is rendben van, hogy a százados méregbe gurul, ha azt látja, hogy valaki a hús közé maszturbál, de ezért talán mégsem kellene megölnie. Többszörös eltérítésről van tehát itt szó: az ember-disznó-nőstény és a vele párzó eszelős ember-disznó hím násza zajlik a pácoló- teknőben, és ahogy a szabó téved, amikor a századosnét véli meghágni a disznótetemben, úgy a százados is téved, amikor az ember helyett a disznót lövi fejbe; kivéve persze azt az esetet, ha a nőstény-hús-asszonyra célzott. Akkor azonban maga is bekerült a szabó téveszme-rendszerébe. És ebben az infemális-apokaliptikus világban talán ez lenne a leginkább valószínű interpretáció. A másik történet, a kötetet záró Teufelhúr ennél kevésbé bonyolult, és sokkal kevésbé visszataszító, de hasonlóan keserű, és az a benyomásom, hogy szintén rendkívüli alkotás. Persze éppúgy nem új szöveg, mint a kötet írásainak legtöbbje, 1998 decemberében jelent meg az Alföldben, akkor még Az ördög Bádekkerben (fürdőcédulák) címen. Jelentését most mégis ebben a kontextusban, ennek a kötetnek záró darab
