Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: Sorsok, kérdések, sorskérdések publicisztikai írásokban (Fónod Zoltán: Repedések a siratófalon című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Nemrégiben megjelent könyvében három nagyobb fejezetbe rendezett írásokat nyújt át Fonod Zoltán az olvasónak. A „Kitérők és útvesztők” című első fejezet műfaji szempontból is sokszínű: a tanulmányoktól kezdve a cikkeken, az elemzéseken, az ankétokon, a beszélgetéseken át a visszaemlékezésekig találunk benne írásokat. A „Sorskérdéseink keresztútjain” című tanulmányban máris megadja a könyv alaphangvételét, s legyen olvasója bár idősebb korosztálybeli, aki végigélte az 1918 utáni kisebbségi lét csaknem minden terhét, vagy legyen olvasója akár egy mai húszéves, akinek mindez már egyértelműen történelem - a jövőre nézve mindkettő leszűrhet jó néhány súlyos tanulságot. 1920-ban a trianoni békediktátummal a nemzeti kisebbségek sorsa megpecsételődött, annál is inkább, mert helyzetüket jogilag sem rendezték, így kiszolgáltatottjai lettek az elkövetkező bármely hatalmon levő rendszernek, ezek megtorlásainak és elfogultságainak. 1945 után Csehszlovákia megszerzett területeit nem a kisebbségi jogok biztosításával kívánta elérni, hanem a kisebbségek kitelepítésével, illetve asszimilációjával. A politika eszköz - és szótárában a megfélemlítés, a törvénytelen deportálás, a reszlovakizáció, a kollektív bűnösség fogalmak léteztek csupán, következményként pedig az emberek megaláztatása, családok szétszakadása, vagyonok szétesése, azaz élettragédiák. Internálótáborok voltak akkor Szlo- vákia-szerte: Pozsonyban, Bodrogközben, Kassán, Losoncon, Léván, Nagyidán, Nyitrán, Rozsnyón, Szereden és egyebütt is. A véres megtorlások kivizsgálására a mai napig nem került sor! - hangsúlyozza Fonod, s nemkülönben azt a tényt is, hogy a magyarországi szlovákok önkéntes jelentkezés alapján települtek át, a szlovákiai magyarokat azonban hivatalosan kényszerítették. A szerző részletes számadatokkal megtámogatott leírását nyújtja az 1945 utáni történelmi eseményeknek. Nem csupán a szlovákiai magyar szemével vizsgálódik, hanem Magyarország indoklásait éppen úgy vázolja, mint a csehszlovákiai vagy egyéb nagyhatalmak álláspontját. Az 1948 utáni években az anyanyelv helyzetét, illetve az anyanyelvű közoktatás létrejöttét, a könyvkiadást, a kisebbségi sajtó és a társadalmi szervezetek létrejöttét különös gonddal írja le a tanulmány. 1968 újabb kemény próbatételeket hoz; a politikai válság, a nyílt nacionalizmus, a nemzetiségi oktatás korlátozása, a különféle asszimilációs intézkedések és a politikai megfélemlítés volt jellemző az 1989-es rendszerváltásig, amely után a demokratikus változások jegyében üti fel fejét a magyarellenesség. Fonod Zoltán tanulmánya szakmai és etikai biztonsággal dolgozza fel a nemzetiségi jogokkal kapcsolatos problémaköröket. A szabadságjogok, a nyelvtörvény, a miniszteri szintű tárgyalások, a Magyar Koalíció Pártjának szerepe a további témái. Az EBESZ-főbiztos leírt javaslata vagy az aktuálpolitikai kijelentések és intézkedések felvázolása egyaránt hitelessé teszik Fonod írását, amelyben nem csupán magyar, hanem cseh és szlovák történészek munkáira is hivatkozik. A „Magyar az űzött magyarságban” című fejezet cikkeket, elemzéseket tartalmaz. A publicista ezúttal sem kis horderejű tartalmiságot ölel fel, hiszen széles
