Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: A gümőkór szépsége (Grendel Lajos Tömegsír című regényéről, 2. kiadás)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE ségét” iktatja ki, az olvasó azonban ekkorra már maga is meg tudja ítélni a helyzetet. Tulajdonképpen hiba lenne valódi „történetről” beszélni, a Tömegsír ugyanis, annak ellenére, hogy állandóan történik valami, a cselekmény terén semmiféle rendkívüliséggel nem szolgál: apró-cseprő dolgok esnek csak meg a főhőssel s a környezetében élőkkel, amelyek egyre csak ismétlődnek, egész a végső megoldásig. Németh Zoltán irodalomkritikus írja egy helyen épp a Tömegsírral kapcsolatban, hogy egy műnek tulajdonképpen nincs témája, csak nyelve. Milán Kundera pedig, Halhatatlanság című regényében kifejti, szerinte a jó regény egy többfogá- sos ebédhez hasonlatos, amelynek minden egyes falatját élvezi az ember, s azt kívánja, bár sose fogyna el. Kundera szerint egy jó regény elmesélhetetlen. A Tömegsír tulajdonképpen megfelel ennek az elvárásnak, elmesélni ugyanis inkább csak e~ gyes epizódjait lehet, illetve érdemes, s ilyen — nemritkán fergeteges - epizódokban bővelkedik a regény. A tömegsír, melyet kútásás közben találnak a főhős örökölt birtokán T.-ben, felkavarja az indulatokat a csendes, nyugodt községben, ahol szinte minden nőt Ilonkának hívnak, s ez a jelenség olyannyira uralkodóvá vált, hogy a falu vezetősége kénytelen rendelettel szabályozni az Ilonkák számát: „kampányt indítottak az Ilonkaság ellen”, amely abban merül ki, hogy pénzjutalomban részesítik a kismamákat, akik nem erre a névre keresztelik leányukat (a regény talán legmulatságosabb figurája Ilonka néni, a falu legidősebb lakosa, akivel tulajdonképpen minden összefügg, ami T.-ben történik). Ismeretlen eredetű csontokat találnak a földben, s bár folynak a találgatások, kik nyugodhatnak a frissen feltárt sírban, ezek a találgatások mind esetlegeseknek tűnnek, elsősorban a főhős szemében, aki történelmet oktat az egyetemen. A t.-iek idegenforgalmilag akarják kiaknázni a tömegsírt, s ehhez új barátjuk segítségét kérik (vagy inkább követelik), akit, szinte erőszakkal, díszpolgárnak is ki akarnak nevezni. Ennyi a regényötlet, s ezt még bizonyos, többkevesebb szereppel bíró epizódok egészítik ki, túlnyomórészt a főhős magánéletéből. A tömegsírnak ezúttal tehát semmiféle politikai vagy történelmi vonzata nincs, alig játszik szerepet a regényben, a szerző sokkal inkább egy elszigetelt, lepusztult falu paródiáját írja meg. A szereplők felvonultatásában szemlátomást szívesen tobzódik a szerző: a polgármester, a rendőrkapitány, a „falu jegyzője”, az elszármazott öreg értelmiségi, az iíjú falusi Ilonkák, a készséges vadász, illetve a vénséges vén Ilonka néni, aki, a t.-iek nagy csalódására végül nem éri meg századik évét. A legtöbbet az agg gyógyszerész, doktor Dömötör „nyom a latban”, ami a t.-ieket illeti: a Kassára költözött öregember nagyon is a szívén viseli szülőfaluja sorsát, a legmegbecsültebb ember a községben, mindenhez ért, nagy szakértője például az álomfejtésnek, s a falu lakói megcáfolhatatlannak tartják minden egyes szavát. Doktor Dömötör a mindvégig névtelen főhős legfőbb ellenfele lesz: ragaszkodik hozzá, hogy segítse T. felvirágzását azáltal, hogy cikket ír a tömegsírról, egy alig szavahihető történet alapján, amely a tömegsír keletkezéséről szól, s amelyet természetesen maga dók-
