Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Miklósi Péter: Térben és időben (Beszélgetés Szőke Józseffel)
SZEMTŐL SZEMBEN- Igen. A hatvanas évek derekán viszont gyökeresen változott a helyzet. A szlovákiai magyar közéletbe szinte berobbant az új nemzedék. Az anyanyelven oktató iskoláink magyar társadalmi küldetéstudatot biztosítottak, Dél-Szlovákiában egymás után alakulgattak, majd mozgalommá terebélyesedtek a klubok, egyre több fiatalnak imponált az újságírás csábítása. Túlzás nélkül állítható, hogy az 1968-as esztendő, a prágai tavasz eseményei azért lettek olyan jelentősek a szlovákiai magyarság szempontjából, mert akkorra már kiforrott újságírásunk, tudatos lapszerkesztésünk volt. Bátran, jóleső érzéssel állítható, hogy 1968-ban a csehszlovákiai magyar értelmiség már felnézett az újságírásunkra, amely színvonalában, érvelési készségében nyugodtan felvette a versenyt mind a cseh, mind a szlovák újságírókk al. Kellő nyíltsággal tudtuk vállalni az értelmiségi vitákat részint a társadalmi, részint a nemzetiségi kérdésekben. Ekkor már háttérbe szorultak a korábbi esztendők botcsinálta „újságírói”. Viszont a sors fintora, hogy épp ők lettek azok, akiket 1968 után, a visszarendeződés és a husáki normalizáció időszakában fel lehetett használni arra, hogy szemrebbenés nélkül megtisztítsák a szlovákiai magyar sajtót a „jobboldali opportunistáktól”, a „revizionistáktól”, a „szocializmus nyílt ellenségeitől”... Újra a Szarkák, Gálok, Sárkányok, Bagoták és a velük egy gyékényen áruló hithű elvtársak lettek az első hegedűsök. Az Új Szóból kipenderítették Zsilka Lászlót, Szűcs Bélát, Tóth Mihályt, Szabó Gézát, Ozorai Katit, az Új Ifjúságból Tóth Elemért, a Hétben Mács Józsefet lefokozták tisztségében, és még szépecskén sorolhatnánk az 1968 után vesszőfutásra ítélteket, elvégre nem titok, hogy mi ketten sem úsztuk meg ép bőrrel. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy mai szemmel nézve talán már nem is ez az akkori sérelmi helyzet a lényeg, elvégre az idő kereke visszafordíthatatlan. Szerintem ennél jóval fontosabb észrevenni, tudatosítani, hogy a hosszasan elhúzódó konszolidáció idején kiderült: az 1945 utáni nemzedéket már nem lehet teljesen elnémítani, ignorálni, hatalmi szóval megfélemlíteni. A hatvannyolcasok zöme megmaradt ellenzékinek, és a korban fiatalabb szlovákiai magyar újságírók többsége sem lépte át a hatalommal történő alkukötés határát. Jobbára ez az alkukötés sem aljas szándékból, hanem a megélhetés érdekében született. * Ön szerint az 1968-at követő politikai konszolidáció két évtizede nem is tette béna kacsává a hazai magyar sajtót?- Tagadhatatlan, hogy számos tekintetben valóban lebénította; ugyanakkor az is igaz, hogy épp ennek a politikai bénultságnak köszönhetően gyülemlett föl benne valami belső feszítő erő. Talán a legegyszerűbb, ha csak magamról beszélek... Az én büntetésem például az volt, hogy kisuppoltak a sajtóból, de bedugtak a Csemadok központi levéltárába, ahol a legkülönbözőbb forrásművek és egyéb ritka, a nyilvánosság számára hozzáférhetetlen dokumentumok eladdig sohasem látott bőségéhez jutottam. Ugyanitt, a Csemadok alagsori odújában figyeltem föl arra az érdekes mozzanatra, hogy a szerkesztőségekben végrehajtott tisztogatások révén ellehetetlenítették ugyan azokat a jó tollú embereket, akik 1968 ügyében ex
