Irodalmi Szemle, 2007

2007/2 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (13) Radnóti Miklós költészete (tanulmány)

Grendel Lajos

rülnie a pátoszt, s az úgy természetes és élőbeszédszerű, hogy sosem csúszik át a próza semlegesen szürke mezejébe, úgy válik tárgyiasabbá (hasonlóképpen Babits utolsó korszakának költészetéhez), hogy megőrzi vallomásos alapjellegét. Erről tanúskodnak következő kötetének (Járkálj csak, halálraítélt, 1936) versei is.

Ebben a kötetben nagyon sok természetábrázoló verset találunk, s hogy ezek mégsem futnak ki idillbe, annak a haláltudat szüntelen megjelenése (jelenléte) a magyarázata. A halál témája annyira áthatja Radnóti 1935 utáni költészetét, hogy alig akad megverselni érdemes tárgya, amelyet ne a készülő halál optikáján át szemlélne. Ferencz Győző erről így ír: „Az igazi választóvonal az első két kötet bu- kolikája és az 1935 utáni versek természetábrázolása között van: az első esetben a költői képzelet vetítődik tárgyára, a másodikban a tárgy hatol be a képzeletbe. Akkor történik meg ez a szemléleti váltás, amikor a haláltudat bizonyosságá válik.”<29> O, ez a kert is aludni s halni készül, gyümölcsöt rak a súlyos ősz elé.

Sötétedik. Halálos kört röpül köröttem egy elkésett, szőke méh.

S fiatal férfi te! rád milyen halál vár? hogárnyi zajjal száll golyó feléd, vagy hangos bomba túr a földbe és megtépett hússal hullsz majd szerteszét?

(Istenhegyi kert)

Miről beszélhetek? tél jön, s háború jön; törten heverek majd, senki se lát; férges föld fekszik szájamban és szememben s testem gyökerek verik át.

(Háborús napló)

Az ég a földig ér! vonulj a hallgatag erdők felé, komisz jövőd úgyis kisér és sorsod úgyis lankadó, mint holtrasebzett őzeké.

És holnap már lehet, hogy utólszor tétováz ajkadon elillanó lehelleted s halott arcodra sávokat a hulló bombák árnya von.

(Decemberi reggel)

Meredek út. Radnóti Miklós élete és költői pályája azzal a korszakkal esik egybe, amelyben az újkori Európa történetének legmélyebb válságával viaskodik.