Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - Girolamo Angeriano: Erotopaegnion (vers)
Girolamo Angeriano EROTOPAEGNION A könyvecske az olvasóhoz Bölcs szavakat kívánsz? Múzsák nyájas dalolását? Úgy gazdám könyvét kézbe se vedd, ne lapozd! Perzseli folyton a tűz, lankadt kínt zeng csak a lantján, és hogy mily nagy erő Caelia, mily nagy Ámor. III. Önmagáról Hogy költő legyek én, vágytam kortyolni a Múzsák árjából s fejemen tudni babérkoszorút. Léptem a forráshoz, s Phoebus meglátta a csúcsról: „Azt, amit annyira vágysz - szólt le nekem nem adom!” Sírván távoztam, de a tápláló Venus ekkor megsajnált mondván: „paphusi kortyot igyál!” Kortyoltam, szomjas szám nyelte magába a mérges csalfa pohár italát, s tűzfolyam-árba merült. Most ezzel büntet: szerelemről írhatok én csak, másról nem, s önnön végzetem énekelem. IV. Cealiáról és Ámorról Pajkos Ámor kimerült röptétől s vágyva pihenni egy szépséges szűz lányka ölébe feküdt. Fölhorkant a leány, Notus így gerjed, ha esőt hoz, őrjöngő árt dúl így feketén a vihar. Jól megfogta, kilökte, kiáltott, s arra vigyázott, hogy szentséges ölét meg ne gyalázza a láng. „Mért bánsz így velem el?”- szólt ámuldozva az isten. „Hát te nem ismersz meg? Caelia - szólt - a nevem!” Mint kígyóra ki lép, megijedt s menten tovaillant, lám, a szegény kis Ámor fut, ha e lány neve cseng!
