Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Pomogáts Béla: Cselényi László három nézetben (Bevezetés egy kismonográfiához)
Cselényi László három nézetben bán, ahol Cselényi Magdi a Felvidék egyik legjobb konyháját tartja fenn, és ahol Laci futó látogatásaink alkalmával késő éjszakáig tartó irodalmi összejöveteleket rendezett. Ott kötöttem közelebbi barátságot a felvidéki magyar irodalom jeles egyéniségeivel: Turczel Lajossal, Duba Gyulával, Szabó Rezsővel, Dobos Lászlóval, Koncsol Lászlóval, Tőzsér Árpáddal, Grendel Lajossal, Zalabai Zsigmonddal. A késő éjszakába nyúló, nemegyszer szenvedélyes (hiszen Laciban nem ritkán forrongtak a politikai vagy irodalmi indulatok) eszmecserék révén ismertem meg a pozsonyi magyar értelmiség tapasztalatait és gondolkodását, meg persze azt is, hogy ezek az értelmiségiek mit várnak el tőlünk: budapesti irodalmároktól. A „Hotel Cselényi” mindig izgalmas irodalmi és politikai beszélgetések szenvedélyes, mindazonáltal baráti viták színhelye és kezdeményezője volt. Laci szerette maga irányítani az eszmecserét, megjelölte a diskurzus irányát, kérdésekkel ostromolta a budapesti vendéget, alkalmilag letorkolta azt, aki a beszélgetés általa kijelölt medréből elkalandozott. Ez az eszmecsere igen gyakran akörül forgott, hogy vajon a szabad beszédnek és cselekvésnek (Magyarországon és Csehszlovákiában) miként alakulhatnak az esélyei és mikor jön el az ideje. Csak egyetlen epizódot idézek fel. Mint köztudott, 1988 májusában tartották meg a Magyar Szocialista Munkáspártnak (azért írom ki a nevét, mert a fiatalabbak, tapasztalataim szerint, már nem is tudják, hogy mi volt ez a politikai alakzat, és milyen korlátlan hatalmat gyakorolt!), tehát a pártnak azt a vezetőségi ülését, amely Kádár János helyére Grósz Károlyt állította, és fontos tisztségekbe helyezte Pozsgay Imrét, Nyers Rezsőt és Szűrös Mátyást. Valójában az egypártrend- szerű diktatúra végének kezdete volt ez az esemény. Mi Pozsonyban, Cselényiék televíziójának képernyőjére tapadva, nagyobb baráti társaságban lestük az eseményeket. Több mint egy órát kellett várakozni arra, az előre kijelölt időpont után, hogy a „pártértekezleten” hozott döntéseket bejelentsék: Kádár távozásának hírére mindannyian arra gondoltunk, hogy alighanem egészen új irányt fog venni a történelem. A nyolcvanas évek végén kibontakozó átalakulásokat is szoros baráti és kollegiális kapcsolatban éltem meg Cselényivel. Midőn a kilencvenes évek második felében (1995 és 2001 között) a Magyar írószövetség elnöki teendőit láttam el, irodalmi ügyekben is gyakran voltunk együtt: az írószövetség és a szlovákiai magyar írótársaság ösz- szejövetelein, a Berzsenyi Társaság által rendezett keszthelyi írótalálkozókon, akár a nyitrai tanárképző főiskolán, ahol Cselényi egy időben a világirodalom történetét adta elő (több könyve is ezeknek az előadásoknak a nyomán született). El kell mondanom, hogy ezek az új: a „szabadság rendjéhez” igazodó idők sem hozták meg számára azt a közéleti nyugalmat és irodalmi elismerést, amelyre mindig vágyakozott, amit mindig megérdemelt volna. Egymást követve jelentek meg új könyvei: 1961 és 1989 között hét, 1989 és 2007 között tizenöt kötet, mindazonáltal nemegyszer kellett értetlen vélekedésekkel szembesülnie. Az a kísérletező, avantgárd jellegű költészet, amelynek párizsi „tanulmányútjai” következtében elkötelezte magát, nem mindig talált értő befogadóra és rokonszenvező értelmezőre, nemcsak Pozsonyban, hanem Budapesten is. (Az írói érdemeket elismerő József Attila-díjban is meglehetősen sokára részesült.) Tapasztalhattam, barátom nemegyszer érezte úgy, miszerint magányosan kell megvívnia azt a szellemi küzdel
