Irodalmi Szemle, 2007
2007/2 - Bodnár Éva versei (Küldetés és sors, Olyan az ember..., Depresszió, Becsapottan, Te...)
r Bodnár Éva versei Küldetés és sors Lehet még sok-sok bántó szándék, ezernyi gyűlöletet szító hang a nagyvilágban. Korbácsütésként csaphat arcunkba a harag... Lehet, hogy így kell lennie! Lehet, hogy ez a sorsunk valóban. Mert el kellett telnie több mint ezer évnek, hogy rádöbbenjünk: sorsunk égi küldetés! Sámándobokkal adjuk tovább a ritmust, tenyerünkben él a lüktetés, ahogy rásimul a forma agyagra, fára... Mert látjuk a fényt lenn a porban, sárban, és az Isten felhőkből font hófehér hajában. Úgy adjuk tovább az idők kezdetétől őrzött hét pecsétes titkot — mesében, versben és zenébenhogy közben mosolyog az Isten... „Ne félj! A korbácsütés sebeit begyógyítom, népem! A haragot halk szavú imává változtatom, melyben békédet megtalálod, s ott leszek veled az ígéret földjén... De addig: Légy erős, népem! Tedd a dolgod, S ragyogj az égi fényben!” Tudom, nem csak én hallom. Vagyunk még sok-sok ezren, kik hiszünk a küldetésben! Olyan az ember... Olyan az ember, mint a szél: amikor szeret, simogat. De jaj, mikor haragszik! Tombolva tépi szét a lombokat. Máskor olyan az ember, mint a víz: lágy csobogása andalít. De zúgó árjától el nem menekülhetsz, mert elpusztít.
