Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Jozef Kollár: Az a másik fekete holló (Juhász Dósa János fordítása, novella)
Jozef Kollár Az a másik fekete holló A vonat tíz percet késett. Az állomáson néhány szakadt külsejű fiatal várt a zólyomi gyorsra, a hirtelen rám szakadt unalmat csak egy patkány zavarta meg, amely a váróterem egyik sarkában keresett menedéket. No, faszikáim, amelyik kinyiffantja ezt a dögöt, kap tőlem egy dobozos sört, mondta az egyikük, de talán maga sem gondolta komolyan. Jelentkező mégis akadt, s én, aki szenvtelenül nézem a gyilkosságot a terem másik sarkában, csak egy hosszan elnyújtott halálsikolyt és az üveges szemekkel a társaira bambuló, félrészeg gyilkos diadalordítását hallom. Nesze, itt a söröd - dobta a másik a kezébe a sörös dobozt. A patkány kifordult belén máris megjelent egy döglégy.- Nos, mi a helyzet? Nem tudlak téged megérteni, de az az igazság, hogy nem is akarlak. Reggel jön egy másik vonat, kérlek, gyere le, nagyon várlak. Ötperces őrjítő csend. A fülkébe belép egy negyvenes külsejű, nem túl ápolt kalauznő, s a mellettem ülő utasra förmed.- Mondtam már magának, hogy még a vécében sem lehet dohányozni. Ha még egyszer elkapom, a következő állomáson leszáll. Megértette? A férfit nem izgatja fel a kalauznő erélyes jelenléte, valami zenét hallgat, s miután megunja az ajtóban rendületlenül fontoskodó nőt, egyetlen kézmozdulattal elintézi az ügyet. Menj a pébe - jelzi ez a kézmozdulat. Közben végre jelez a telefon.- Látod, ezért kedvellek olyan nagyon Téged! Csak bennem van a hiba - félek a lelkem elé tükröt tartani. Majd egyszer talán.- Hogy mennél a búsba. Mondd, miért vagy ilyen hülye? Pedig már azt hittem az állomáson, hogy sikerült becserkésznem Téged. Szinte a karjaimban tudtalak, éreztem a leheleted, a bőröd illatát. Te hülye, már a vonatjegyet is megvettem neked, sőt már anyádat is meggyőztük, hogy két nap kibírja nélküled.- Kérlek, hogy gyere le holnap. Reggel 6.40-kor indul a következő vonat. Várlak az állomáson. Egy óra néma csönd. A mellettem ülő férfi megint kiment. A vonat most ért a szoroskői alagútba. Itt még térerő sincs. Öt perc kínos várakozás. Megint van szignál, de üzenet sehol.- Ha megkapod ezt az üzit, kérlek, hogy írj! Nagyon hiányzol. Lassan Rozsnyó, s még nem hívtam apámat, hogy jöjjön le értem. Kurva mesz- sze van az állomás, s ebben a melegben kinek van kedve gyalogolni. Éppen apámmal beszélek, amikor végre üzenet.- Nem, bocsika. Tudod, ha egyszer eljön az a pillanat, megdöbbensz a vélt (?) benyomástól. Légy jó - pá, Gy.
