Irodalmi Szemle, 2007
2007/12 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Az eltűnt idő nyomában (1) Dobos László szépprózai munkássága (tanulmány)
Fonod Zoltán gényről Alexa Károly.30 Minthogy az egész regény világát egy jelkép, a csallóközi árvíz fogja össze, és az író-hős szereplése, érzelmi és intellektuális jelenléte, állásfoglalása döntő szerepet vállal a regényben, ez a két attribútum avatja lényegében regénnyé a művet. Árnyalva vagy módosítva Mihail Bahtyin elméletét, aki a „szerzői beszédet” és a „fiktív elbeszélők beszédét” csupán olyan „alapvető kompozíciós egységnek” tekintette, „melyek révén a beszédmód-sokféleség a regény részévé válik”.31 Koncsol László a „szintetizáló mítosz könyvének” nevezi a regényt. „Dobos itt, e harmadik regényében is körülbelül három szépprózai műfaj hármas határán építette meg a világot, s a riport, az esszé és a regényes fikció területéből is elhódított egy-egy karéjt, de az egészet leginkább két egymást kizárni látszó, itt mégis sikerrel összehangolt formaépítő elv, külső szerkezetében a riport (önriport), belső formájában egy sajátos, a Földönfutókból már ismert, de csak itt kiteljesedő mítoszteremtő ösztön jellemzi. (...) A mítosz (...) úgy hat a regényben, hogy az egész elsüllyedt, de fel-feltörő múltat az egyetemes emberi szenvedés, a létért a remény és a csalatkozások hullámverésében harcoló emberiség hol kortársi, hol történelmi analógiáival az emlékeztető példa érvényére emeli.” A múlt mítoszában „a szülőföld kiürülését” és azt említi, hogy „lassan már csak az üres lenyomatok és elszórt kövületek őrzik benne a múltat”. „Az árvízben a mítoszt, a reális és az őrült portréját állította elénk; Kormoskendiben, az összes rendszerek börtönőrében az alkalmazkodót”, Szipcsayban, az egyik suszterban az irredentát, Tőkésiben, a másik suszterban a kommunistát, a himnuszokat végigéneklő Balázsban (ő is suszter!) a cinikus, közönyös mítoszát véli Koncsol felfedezni. „Jelzőkből és szenvedő igékből kibontott regénynek érzem ezt a Dobos-regényt” - írja Koncsol László.32 Lévi-Strauss szerint „a mítoszok célja (...) eltörölt múlt fölidézése és rácsként a jelen kiterjedésére való alkalmazása, olyan értelem megfejtése érdekében, amelyben egybeesik az ember valóságának két szemlélete: a történeti és a szerkezeti”.33 Szegedy- Maszák Mihály szerint „A mítosz úgy is jellemezhető, mint bármiféle történetmondással együtt járó lehetőség”, hiszen (és itt Lévi-Strausst idézi) „mesélni sosem más, mint újra elmesélni, ami azt is jelenti, hogy ellentmondani”. Lévi-Straussnak azt a feltevését, miszerint „a mítosz lényege nem a stílusban, az elbeszélés módjában vagy a mondatfűzésben van, hanem az elbeszélt történetben ”, Szegedy-Maszák megkérdőjelezi, mondván: „...hiszen a történet, az eseménysor nem beszéd jellegű, a beszédjellege pedig a mítosz lényegéből ered.”34 „Az ember valóságos Narcissus; mindenekelőtt sajátmagát tükrözi vissza” - olvasható Goethe egyik regényében. Ez a „sajátmaga” jelen esetben egy nemzeti közösség sorsának, életének egy-egy szeletét tárja elénk, megnyerő biztonsággal, művészileg kiérlelt módon. Társadalmi regényről, nemzedékregényről van szó, a nemzeti önismeret történelmi „kellékeivel”, megpróbáltatásaival együtt. Ebben a műfajban, a ke- let-közép-európai irodalom vonatkozásában Dobos László regénye a legfontosabb művek közé tartozik. (Azzal a néhány politikai ballaszttal együtt, melyek kényszerűen kerültek a kötetbe.) A ballada, a himnusz és a kálvinista zsoltár voltak Dobos László írásművészetében is azok az epikai kötőanyagok, melyek a közösségi sors mikéntjét epikus alkotóelemmé transzformálták. Alexa Károly, a mű megjelenésekor, így összegezte véleményét: „Dobos László regényének szereplői, életből válogatott alakjai az író
