Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fried István: Caliban, a polgári író
Fried István zetét, másodszor azt a feltételezést, amely a befogadói műveltség várható reakcióit jelzi, valamint messze nem legutolsósorban az álnév és az álnév mögé rejtőző szerző följebb említett kettős cselekvési formáját: a meg nem valósult írói ént és az olvasók tulajdonította írói szerep között támadt (vagy támadható) feszültséget. Az természetesen egyáltalán nem bizonyos, hogy a Márai-olvasók mely rétege vont le mesz- szebb menő következtetést az álnevekből, s miként értelmezte az álnevet a regények és elbeszélések, valamint a publicisztika „kontextusáéban; egyáltalában: a kortársi olvasó többnyire nemigen lehetett tisztában azzal, hogy az álnevek nemcsak hozzájárulnak a Márai-életmű létezéséhez, hanem olyan utalásrendszerbe illeszkednek be, amely többletjelentés tulajdonítását engedi meg, azaz mind az álnév, mind az álnévvel jelzett mű (többnyire publicisztika), mind az álnévvel és a mával szoros kapcsolatba kerülő szövegek egymást értelmező együttese a Márai-„írófunkció” pontosabb ismeretét teszi lehetővé. Márai álneveivel szinte valamennyi írói periódusban jelzi „rejtőzködését”: kezdő novellistaként a Salamon Ákos nevet választotta. A gimnazisták számára tilos volt a saját néven való publikálás; az 1930-as esztendőkben Caliban mögött fejtett ki publicisztikai tevékenységet, a Szabad Európa Rádióban felolvasott leveleihez előbb Ulysses, majd Candidus nevét kölcsönözte. Ez utóbbiakhoz annyit: a Szabad Európa Rádió valamennyi munkatársa álnéven dolgozott, erre az otthon maradt családtagok miatt volt szükség. Márai még ilyen irányú családi levelezését is konspiratív módszerekkel bonyolította le. Az első álnév értelmezéséhez nem találtam támpontot; a Caliban tárgyi és szövegkörnyezetét kísérlem meg földeríteni. Annyit előzetesként, hogy nem cenzurális okok késztették Márait arra, hogy cikkeit időnként álnévvel jegyezze, a háborús cenzúra majd a névvel aláírt írásokból is be fog tiltani néhányat; ha ugyanezeket nem saját nevével közli, akkor is sor került volna a betiltásra. Az 1930-as esztendőkben ennél jóval egyszerűbb és gyakorlatiasabb magyarázatra lelhetünk. Megesett, hogy egy lapszámban két Márai-cikk is megjelent, „ele- gánsabb”-nak tetszett az egyik szerzőségének néven nevezése, a másik álnévvel ellátása. Vagy ha azon a héten túl soknak tűnő Márai-írást jelentetett meg a napilap, akkor is megjelent az álnév. Még annyival egészíthető ki, hogy Máraihoz semmiképpen nem társítható Caliban, ki lehet jelenteni, hogy még a Márait bíráló kritikának sem jutott az eszébe. Hiszen a Calibannal jegyzet-írások tematikájukban, hangvételükben nem térnek el a Márai Sándor (vagy M. S., esetleg m. s.) aláírású cikkektől. Ekképpen a Márait olvasóknak az idők folyamán egyre népesebb tábora jórészt nehézség nélkül azonosította a cikkek „szerzői”-t. Mindamellett mégis megérdemli a tüzetesebb vizsgálatot, mi vezethette a „polgári író” mértéktartásáról, írásmódjáról, eleganciájáról ismert Márait, mikor ezt a feltehetőleg sokak számára meglepő álnevet választotta. Azonnal kizárhatjuk azt a lehetőséget, hogy Szabó Lőrinc 1923-as Kalibán című verseskötete ösztönözte volna írónkat arra, hogy Shakespeare (anti-)hősét válassza cikkei névadójául. Két mozzanatot érdemesnek látszik ehelyett figyelembe venni: Babits-Prosperóról a Szabó Lőrinchez közelálló Tóth Árpád írt verset5,
