Irodalmi Szemle, 2007

2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (2)

Tőzsér Árpád költészete (2)

szószólója volt, az is köztudott, hogy Bethlen hívására jött végleg haza), kiváló ismerője a kálvini valláspolitikának, s költői, írói, fordítói, teológusi, valamint szervező és politikai tevékenysége is figyelemre méltó - a kor viszonyai között a vallásos, kálvinista eszmeiségen belül a teljes emberséget és magyarságot egyaránt kifejezésre juttatta. Történelemszemlélete a Thuróczi és Bonfini-féle nyomvonalat követte, de ismerte Heltai és (a protestáns történelemszemlélet vonatkozásában) Székely István munkásságát is. Sokoldalú tevékenysége - a maga korában - megközelítette Pázmány Péter életművének jelentőségét, zsoltárainak hatása pedig Ka- zinczyig terjed, és a 20. századi magyar költészetben is nyomon követhető. Vélhetően a vállalkozás keretei sem tették lehetővé, hogy a mű egyfajta monstre-drámá- vá - a magyarság sorskérdéseivel szembenéző alkotássá terebélyesedjen (amilyen Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja, Csillag a máglyán, Káin és Ábel, A szuzai menyegző című alkotása). Tehát olyan művé, melyben - áttételeiben! - az erdélyi/kisebbségi magyarság súlyos kérdései, máig érő dilemmái tárulnak elénk, melyben nem marad más választás, minthogy „omló egek alatt”, az erkölcs és a hatalom tragikus konfliktusaiban is védeni kell a magyarság megmentő, megtartó értékeit. Ezzel együtt is, komoly okunk van arra, hogy Duba Gyulával együtt azt mondjuk, Tőzsér Árpád drámai költeménye „Nemcsak az ő pályáján lehet mérföldkő, hanem irodalmunk kívánatos metamorfózisának, művészi gazdagodásának is a jele.” Sőt: „szellemi katedráiisa”.62

Quo vadis, Domine? — kérdezhetnénk a sokféleség drámáját megélt költőtől, arra a kérdésre keresve a választ, mi lesz a tőzséri életmű boltozata?! A kísérletek, modellek, minták garmadája után (gondolok itt Zbigniew Herbert, Tadeusz Rózewicz, Vladimír Holan, Eubomír Feldek és mások termékenyítő hatására) nem lesz könnyű a „sok oszlopú” vagy sok „hajós” katedrális boltozatát megalkotni. Egységbe teremteni azt, ami sokféleségként, akár a kísérletek halmazaként van jelen ebben a költészetben, nem könnyű feladat. Még akkor sem, ha látva látjuk, Tőzsér nem „kialudt” vulkán, bár a „kereső nyugtalanság” ideje már fogyóban van! A „divat” látens kísértéseit, s az adekvát válaszok hiányát látva - a vitatkozó alázat hitével - mondjuk és reméljük, érvényes és megkerülhetetlen költészete vélhetően irányváltás előtt áll. Arany János Vojtina ars poétikájában még azt írta: „Jelennek írunk.. .és tán a jövőnek”... És talán rímel rá Vajda János megállapítása: „Nem vész el innen semmi, semmi / Csak ami nem bírt megszületni.”(Kísértetek). De, hogy korszerűek legyünk, idézhetjük a modern irodalom pápáit is - Wellek és Warren szerint a „másokból merített „filozófia” ... sem nem eredeti és világos, sem nem komplex; mindössze Erósz és az agapé, a rend és az energia s más hasonló ellentétpárok összebékítését jelenti”. Az igazi költő számára a lényeg továbbra is az ősigazság keresése, felismerése:

„A költészet »reveláció«, de mi az, amit revelál?”63