Irodalmi Szemle, 2007

2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (2)

Tőzsér Árpád költészete (2)

úgy fogalmazta meg: „Ezért minden: önkínzás, ének: / Szeretném, hogyha szeretnének”.

Esterházy Péter a Leviticus versei alapján állapította meg, hogy: „Tőzsér is eljutott egy könnyű, elegáns versbeszédhez, amely mintha maga volna a szabadság. Legalábbis az olvasónak az az érzése, hogy ez a költő bármit szóba tud hozni.” Ez a „bármi” nyilvánvalóan a költői mesterség erényeinek szólt. Kulcsár Szabó Ernő szerint a hetvenes évektől a „költői beszéd sokszólamú dikciója”48 meghatározója ennek a költészetnek. Életének eseményeivel, személyes életideje tapasztalataival, gondjaival kapcsolódik Tőzsér Árpád költészete a világidőhöz. A Finnegan halála című verseskötete (egyebek mellett!) ugyanis olyan regisztereken szólal meg, mely (a poétikai és történeti kódok szerint!) nemcsak a klasszikus pozíciókat idézi, hanem (egy nyilatkozata szerint!) tiltakozás a posztmodern sivársága ellen is. A világidőt idézi akkor is, amikor azt írja a Vezér-monológok egyikében: „Önmagukat célra irányító rakéták, keselyűk lesik / a földet, ahol majd az utolsó nagyvad, a nemzet elesik”. Gondolatait így zárja: „De én nem hátrálok: a nemzet, nő, haza nem alku tárgya - /A szodomitánál is undorítóbb a rab, ha kurva és gyáva, / s a lézerbombázóval is hajlandó - kollaborálni”.

Aligha véletlen, hogy a kötet címadója a joyce-i életmű, a 20. századi irodalom egyik legrejtélyesebb, legendák övezte regényszövege, a Finnegans Wake, melynek a címe is lefordíthatatlan. A ’Finnegan ébredése’ valójában Finnegan álma, melynek férfi főszereplője kőműves, de ezen kívül, misztikus módon még sok minden más is, kocsmáros, H. C. E. (Itt Jön) Fülcsiklandó, Howth Vára és Környéke, meg többek között Ádám, Ábrahám, Izsák, Noé, Buddha, Mohamed, Lear király, Caesar vagy Napóleon, hogy a legfontosabbakat említsem. Az álommítosz a kaotikus anarchia megtestesítője, alakjai szabadon kóborolnak a világtörténelemben. Tőzsér a Finnegan halála című kötetben, nem minden előzmény nélkül, elsődlegesen egy exkluzív műveltséganyagba, vendégszövegekbe oltott lírát szólaltat meg. „Átír”, „felülír” olyan műveket, melyeket esetenként rangos világirodalmi alkotásokként tisztelünk. Férfi hősét nemcsak az különbözteti meg „elődjétől”, hogy maga is halandó (olyannyira, hogy függőónja kötelére akasztja fel magát egy félig kész templom tornyában), ellentétben Tim Finnegan, joyce-i főhőssel, a régi dublini kupié részeges építőmesterével, „aki leesett az állványról, meghalt, amikor azonban a komák összevesztek a halottvirrasztás alatt, és whiskys poharaikat haji- gálták egymáshoz, s egy csepp a halott arcára cseppent, Finnegan felült a ravatalon”.49 Tőzsérnél Finnegan Timót, a kőműves nagybácsi, nem kalandozza be a történelmet, lényegében egy reményvesztett (bezárt) világ és illúziótlan életmód megtestesítője. A szövegbe szőtt Joyce-idézetek lényegében hangulati elemek, az illúziókeltés eszközei. A Joyce-regény nyitófejezete (a magyar változatban A Múzejum című) indítja a verset. A mottóként és a zárósorokként szereplő Joyce- mondatokon kívül (Erre tessék a Múzejumba! Kérem a kalapot, ha belépünk. ”, illetve a zárómondatok: „ Itt a kijárat. A múzejumból. A cipőket kérem, ha kilépünk”)