Irodalmi Szemle, 2007

2007/11 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Tőzsér Árpád költészete (2)

Tőzsér Árpád költészete (2)

kább: egyre INKÁBB beleírjuk / magunkat valamibe...” (Még így sem, Hogy mondanánk), Tandori Dezső szavaira, meg a történelem tanulságaira, a „mélységek” létét vizsgáló Kappus kapitány számára is megszívlelendő lehet az üzenet: „Virágvasámap, nyit - a kaktusz, / a paták alatt mirtuszág, / s eljön tán, aki megbocsátja / a költő pluralizmusát”. (Virágvasárnap) A kötetet a Mittelszolipszizmus- ban (1995) már közölt Jalousionisták című verse zárja.

Négy negyed címmel, 1999-ben, Csűrös Miklós előszavával jelentek meg Tőzsér Árpád összegyűjtött versei. A kötet, eltérően a megszokott gyakorlattól, nem a verseskötetek megjelenési sorrendje, hanem kiemelt kötetcímek szerint, négy fejezetbe sorolta a verseket. (A „miért”-re sem az okot, sem a logikát nem akarom találgatni.) A Genezis mintáját követve, előbb fordított sorrendben közli a verseket, (Genezis, 1979-1956), majd a lineáris (Adalékok a Nyolcadik színhez,1979 -1982, Történetek Mittel úrról, 1982-1989, Leviticus, 1989-1997) megoldás következik. Egy gyűjteményes kötet esetében azonban elhibázottnak tűnik az a „kísérlet”, hogy az olvasó számára rejtély, vagy találós kérdés legyen, melyik vers melyik kötetben (és mikor!) jelen/hetet/t meg. Félő ugyanis, hogy ez a „kísérlet” a vállalkozás egészét is megkérdőjelezheti. A Genezis (1979), a Körök (1985), valamint a Mittelszolipszizmus (1995) után egyébként ez a legteljesebb válogatás. Talán okkal lehet hiányérzetünk amiatt, hogy néhány jelentősnek mondható vers, így a Férfikor című, az indulását markánsan jelző korszaknyitó alkotása is kimaradt a kötetből (a Körökben még szerepelt). Az egykor köteteimként választott Kettős űrben című versnek is nyoma veszett. És hiányoznak a „veretesnek” mondható szerelmes versei is (Szerelemsirató, Húsz vég vászon, Virágszeretőmnek stb.). Vélhetően nem azért, mintha a szenvedély, az erotika nem kódolt jelensége lenne a költő életének/munkásságának, inkább azért, mert évtizedek múltán „meghaladottnak” é- rez/het/te ezeket a verseket.

A költő a Leviticus című kötete megjelenése után, egy beszélgetés során a kortárs magyar irodalomról úgy nyilatkozott, hogy „a magyar irodalom mai kánonja, mint azt korábban már annyi irodalmi kánonunk tette, megint túllihegi a korát,

... már megint nagyon sok a neofita közöttünk”. Következtetése annak szólt, hogy értelmezze, magyarázza a „nézetek és világnézetek egymás mellé, fölé, alá rendelt” sokadalmát, meg a „különböző korokból előforduló formákat és szövegeket”, melyek egymást „olvassák” a kötet(é)ben, mégpedig úgy, ahogy (Tőzsér szerint!) az „intertextualitás nagykönyvében megvan írva”. Megítélése szerint költői gyakorlatában: „Alapvetően ... két világlátás vitatkozik ... egymással: egy metafizikában és egy metafizikus”. Mindez azért, mert: „a metafizikának mint olyannak tulajdonképpen még nincs is magyar irodalma”.46 Vélhetően azt a metafizikát kéri számon, melyet a 17. században az angol költészet - a merev reneszánsz konvek- ciók ellenében - felfedezett, s az érzéki szerelem és a vallásos misztika újszerű ábrázolásával, intellektuális és ironikus eszközökkel megújított, később azonban közel másfél évszázadra az angol költészet panteonjából is kirekesztettek, s csak az