Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ELTEMETTÜK HALOTTAINKAT - Görömbei András: „Személyisége, embersége, hűsége a tisztesség példája...” (Végső búcsú Turczel Lajostól)
ELTEMETTÜK HALOTTAINKAT Aztán a friss jogi doktor szinte a diplomával együtt kapta a katonai behívót, s csak évek múlva került haza, Csehszlovákiába. A nagy terveket szövögető egykori Bolyai-kollégista állami gazdasági intéző lett. Innen szólította a felvidéki magyarság sorsáért, szellemi állapotáért érzett felelőssége a komáromi magyar gimnázium igazgatói posztjára, majd 1954-ben tanárnak a pozsonyi Pedagógiai Főiskolára, 1959-ben pedig a Komensky Egyetem magyar tanszékére. Küldetésként vállalta a szlovákiai magyar értelmiség nevelését, a megalázott magyar nemzetiségi közösség önismeretének és öntudatának az erősítését. Előbb a magyar és világirodalom néhány klasszikusának az életművét elemző tanulmányaival alakította ki irodalomszemléletének értékrendjét és horizontját, majd, a szlovákiai magyar irodalmat pedagógiai kritikáival felnevelő és kibontakoztató munkába kezdett. Közvetlenségével, sugárzó egyéniségével, nagy tudásával, egymást követő fiatal nemzedékeknek adott életre szóló élményt. Személyiségében szerencsésen találkozott a szakszerűség, az emberi jóság és a morális igényesség. A nála sokkal fiatalabb és képzetlenebb emberekkel is egyenrangú partnerként tudott bánni, minden értékükre figyelt, minden eredményüknek örült. Az ösztönző jóság volt a pedagógiai módszere. A nemzedékeket felnevelő kitűnő pedagógus kitűnő tudós is volt. Az ötvenes évek elején a történelmi kiszolgáltatottság helyzetében immár harmadszor újra induló szlovákiai magyar szellemi élet első eredményeit felnevelő szeretettel gondozta, bírálta és értékelte. A bátorító értéktanúsítás volt a legfontosabb elve. Bírálatát is a szeretet szavaiba foglalta, hogy létfontosságú „kertész- műveletei”-ve! le ne törje a szellemi pályán induló fiatalokat. Első könyve, az 1958-ban megjelentetett írások mérlegen pedagógiai kritikával segítette a szlovákiai magyar irodalom kibontakozását. Ezzel egy időben megjelentette a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiáját, majd 1961-ben a Szlovákiai magyar elbeszélők írásait gyűjtötte antológiába. Mindkét gyűjteményt bevezető tanulmánnyal látta el. 1963-1964-ig irodalmi munkássága elsősorban a kortársi művek kritikai vizsgálatára összpontosult. Tanulmányai és antológiái megalapozták és segítették a szlovákiai magyar irodalom kibontakozását. Ezután újabb nagy vállalkozásba kezdett. Az a felismerés szabta meg pályájának további fő irányát, hogy egy kultúra csak a maga folyamatosságában, történetiségében, előzményeinek alapos megismerésével érthető meg igazán. Csak így emelhető egyéni és közösségi létértelmezéssé, önismeretté, sorsformáló szellemierkölcsi erővé. Ezért rendkívül alapos történeti kutatásokba kezdett. Ezek első összegző eredménye lett 1967-ben a Két kor mezsgyéjén című kézikönyve, mely a két világ
