Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - ELTEMETTÜK HALOTTAINKAT - Dobos László: „90 év az élet magaslata, nagy tér, nagy idő...” (Turczel Lajos ravatalánál)
ELTEMETTÜK HALOTTAINKAT Ezekben az években, a politikai élet hordalékaként kísértett a szellemi és emberi tudathasadás. És hogy ez nem következett be, abban Fábry Zoltánnak felbecsülhetetlen érdemei vannak. Emberi bátorsága, tanulmányokban megfogalmazott bölcs igazmondása korszakalkotó tett volt, melyeknek ma is, legendába illő módon, irodalomtörténeti értékük van. Nem bűn kimondani: Turczel Lajos Fábry-növendék volt, küzdőtársa és egyben sorstársa is Fábrynak. O vállalta a társszerzőséget, s az ebből adódó felelősséget irodalmunk kibontakozásának legkritikusabb szakaszában. Első könyve, írások mérlegen címmel, 1958-ban jelent meg. Ez a mű már irodalomteremtés, a realizmusigény könyve. A sematikus, dogmatikus gondolkodással szemben Turczelnál már ekkor a realizmus, a realista valóságszemlélet a mérce. Cél és bontakozó program. Itt és ekkor Turczel valami nagy dolgot tudatosít tanulmányaiban. Az irodalmi földön- járást. A reális valóságszemléletet, a reális nemzetiségszemléletet. Alapjában ezt fogalmazta meg: „le a hamis illúziókkal, szépítésekkel, az önámító mézeskalácsszínekkel. Azt lássátok, ami van, azt írjátok ami van, mert a föld mindenkor föld s a ráncos emberi arcból ne fessetek királykisasszonyt, vagy hajlongó bohócot”. Valahol itt az ötvenes évek második felében van a harmadvirágzás, a realizmus vonulatának forrásvidéke... A realizmusigény — nemzetiségi irodalmunk és kultúránk számára minden időkben meghatározó és kulcsfogalom... Sajnos, valóságunk könnyítő magyarázata, egyáltalán a könnyítés, az önfelmentés, a mellékutakra fordulás szellemi életünk állandó kísértése. Turczel Lajos ezekben az években az irodalomtörténet-írás felé fordult, nyilvánvalóan ez hosszú távú szándék, elgondolás volt számára. Nemcsak irodalomtudatunk zavarait, tárgyi hiányosságait és hézagait ismerte fel, hanem irodalmunk első két korszakának (1919-1938; 1938-1945) súlyát, fontosságát is. Ez utóbbi korszakot idézik számunkra kiváló kötetei: A két kor mezsgyéjén, A hiányzó fejezetek, vagy Az ének az éjben. Ezek külön-külön és együttesen is a korszerű irodalomtör- ténet-írás könyvei, melyekben értékeket tárt fel, összefüggésekre mutatott rá. Arra is, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom előző korszakaiban a társadalmi helyzetek sötét, brutális szakaszaiban is — létezett irodalmi progresszió. Volt kiállás, ellenállás, áldozatvállalás, volt erő és a rosszal való szembeszegülés. Turczel Lajos tudatosította számunkra: a csehszlovákiai magyar irodalom előző két korszakának történelmi érdemei vannak, nemcsak a kisebbségi magyarság és a köztársaság viszonylatában, hanem a kelet-közép-európai irodalmak viszonylatában is. Olvasatában: irodalmi múltunk üzenete nem a történelmi szégyenkezés, hanem a történelmi érdem felmutatása, megjelenítése. Turczel Lajos a legtisztább módon irodalmunk létrehozott értékeivel bizonyította és tudatosította, hogy a múlt, a saját múltunk értéke erő, használható erő, melynek nekivethetjük a hátunkat. És tükör is, amelyben láthatjuk születés előtti arcunkat, és a mai jogainkat igazoló műveket is. Turczel Lajos Fábry sajátos esszéstílusa mellett, irodalomtörténet-írásunk
