Irodalmi Szemle, 2007
2007/11 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (19) A korszak további regényírói (Tamási Áron, Remenyi Zsigmond, Hevesi András, Szerb Antal, Lengyel József)
Grendel Lajos Lengyel József regényének, a Szembesítésnek (1971) a szókimondás és a szembenézés éthosza ad irodalmi rangot és a súlyos témához illő méltóságot. Épp az író szókimondása volt az oka annak, hogy regénye csak jóval a halála után, 1988-ban kerülhetett a nagyközönség elé. Első kiadását kis példányszámban, a nagy nyilvánosság kizárásával és zárt körben, pártfunkcionáriusok között terjesztették. A Szembesítés az írónak alighanem legbátrabb és legszenvedélyesebb müve. Főhőse, az ártatlanul gulagba hurcolt Lassú Endre, ugyan nem tagadja meg hajdani kommunista elveit, de ezeknek az elveknek a megvalósíthatóságát tekintve eljut a szkepszis végső fokára, ahonnan már csak egy lépés az elvek radikális megkérdőjelezése. Kétségtelen, hogy a sztálinizmus rémségeivel a politikai baloldalról Lengyel József nézett szembe a legkíméletlenebbül. Ennek ellenére sem gondolom, hogy a Szembesítés lenne az író legjobb műve. Éppen abban vannak a regény kor- látai, ami a legmagávalragadóbb benne. Lassúnak Banicza Istvánnal, a moszkvai magyar nagykövetség tanácsosával folytatott szenvedélyes polémiájától helyenként valóban izzik a szöveg. S az olvasó mégsem tud teljesen szabadulni attól az érzéstől, hogy ez az egész a kommunisták magánügye, hogy Lassú Endre egy idealista balek volt, mi közöm hát hozzá? Persze egy kommunista meggyőződésű olvasónak lehet ez a regény katartikus élmény is. S mesterkéltnek és túlságosan iskolásnak tűnnek a narrációs és nézőpontváltások is. ,/íz Út épül, a Kicsi, mérges öregúr, a Norilszk kettő, a Sárga pipacsok a dokumentum élességével és hűségével idézik a személyi kultusz idejét” - írja Béládi Miklós(8l). Ezek a novellák az Elévült tartozás (1964) c. kötetében találhatók. Bennük Lengyel József keresetlen szavakkal, egyszerű kompozíciós eszközökkel dolgozik, miként a novellák hősei is hétköznapi emberek, akiket az önkény kiszámíthatatlan, vak gépezete juttatott a pokol tornácára. Áldozatok, akikben nincs se harag, se bosszúszomj, akik nem lázadnak, nem emésztik magukat, akik rég beletörődtek a fátumukba. Az orosz ember életéhez mindig is hozzátartozott az oktalan szenvedés és az önkény elviselése. A kötetnek s egyben Lengyel József írásművészetének is legletisztultabb, legkiemelkedőbb műve az lgéző c. kisregény. Megint egy kutyaregény, gondolhatná a felületes olvasó, s eltűnődne a magyar íróknak a kutyák és holland hajóskapitányok iránti furcsa vonzalmán. De szó sincs itt kutyaregényről. Még csak személyi kultuszról sem és a nagypolitika önkényeskedéseiről sem. De még az András nevű főszereplőről sem tudjuk meg, hogy kicsoda és honnan jött, legföljebb annyit, hogy nem a saját jószántából tartózkodik a hatalmas birodalomnak ebben az egyik nyomorúságos szegletében. Ez a lefegyverzően egyszerű történet mégis komplex, nagy mű, amennyiben az emberi jóság és gonoszság, a hatalomvágy, irigység, bosszú ősi és örök témájához nyúl. A kutyának azért kell pusztulnia, mert föllázad hatalmaskodó és durva gazdája ellen. Az Igézőben a hétköznapi bolsevizmussal ismerkedhetünk meg. Jevszej, ez a pitiáner, hiú, bosz- szúálló kisember amolyan hétköznapi bolsevik - nem véletlenül bukik le tolvajként a kisregény végén. Bukása azonban nem azt jelenti, hogy a jó mégiscsak győzedel
