Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - MAGYAR OKTÓBER 1956 - Fónod Zoltán: Van magyar feltámadás, lesz magyar újjászületés!? Ankét a magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából (Duba Gyula, Géczi Lajos, Grendel Lajos, Lovász Attila, Máté László, Szőke József)
Magyar október 1956 A történelem fintora, hogy az 1956. október 23-i tünetésen (mely délután 3 órakor a Március 15. téren, a Petőfi-szobomál kezdődött, 10-15 ezer, jobbára diák és tanár részvételével) Sinkovits Imre szavalata után a „rabok tovább nem leszünk!” gondolatát visszhangozták a részvevők. A kora esti órákban már 200 ezerre duzzadt a tömeg. Este 6-7 óra tájban az események már irányíthatalanokká váltak, este 11 óra körül pedig a rádió ostromával kezdett átalakulni fegyveres felkeléssé. Hajnali 5 órától a rádió próbálta elhitetni, hogy „az ellenforradalmi bandákat” felszámolták. Az ostrom reggelre a felkelők győzelmével végződött, de a hajnali óráktól megkezdődött a szovjet páncélosok beavatkozása. Az új kormány október 24-én reggel statáriumot hirdetett, s a rádió ismételten „ellenforradalmároknak” bélyegezte a felkelőket. Október 25-én újabb tragédia történt: a fegyvertelen tömegen sortüz kaszált végig. 1956. október 28-án a politika hivatalosai (a központi vezetőség) még „nemzeti demokratikus mozgalomnak” minősítették a történteket, s bejelentették az amnesztiát, az AVH feloszlatását, elismerte a felkelés eredményeként létrejött forradalmi szervezetek integrálását az állami intézményrendszerbe, ígéretet tettek továbbá, hogy március 15-e ismét nemzeti ünnep lesz, s visszaállítják a Kossuth-címert, az események azonban más irányt vettek. Október 30-án megalakult a Nemzetőrség, mely a rendőri alakulatok mellett a felkelők csoportjaira épült. A remény órái után a népharag brutális erővel fordult a gyűlölt ávó- sok ellen, akiknek a a Parlament előtti vérengzést is tulajdonították. A budapesti párt- bizottság Köztársaság téri székházának október 30-i ostroma és az azt követő vérengzés után a szabadság reménye elveszett. A szovjet vezetés október 31-i döntése a felkelés leverése mellett döntött. A beavatkozáshoz utólag a „baráti szocialista országok” vezetői is beleegyezésüket adták. November 4-én, vasárnap hajnalban, a „Forgószél” nevű hadműveletben a szovjet csapatok támadást indítottak Budapest ellen. Október 23-a és 1957 januárja között mintegy két és fél ezer személy áldozta életét az egyenlőtlen harcban (a halálesetek 78 százaléka Budapesten történt). Az elesettek 44 százaléka 25 éven aluli, 58 százaléka fizikai dolgozó. A jelenlegi ellenzéki pártok egyes politikusai 1956-ot „polgári” forradalomként értelmezik, míg a baloldal (több évtizedes „kitérő” után, itthon és külföldön) a baloldali értékrend megnyilvánulásait látja benne. Az utóbbi években erőteljesen jelentkezett az a szemlélet, miszerint a forradalom meghatározó törekvéseiben a,,har- madik utas” jegyek is megtalálhatók. Vélhetően azok állnak közelebb az igazsághoz, akik 1956 magyar októbere eszmerendszerében „klasszikus” módon mind a jobboldali, mind a baloldali értékeket megtalálják, és nem vitatják el a „harmadik utas” eszmék, elképzelések jelenlétét sem.. Elvitathatalan ugyanis, hogy a forradalom nem a kapitalista gazdasági rend vagy az 1945 előtti politikai rendszer visszaállítására törekedett, s az is, hogy nem a polgárság forradalma volt. Eszmerendszerében (a félfeudális társadalmi rendszer lebontásában vagy a földosztás elméleti megalapozásában) a népi írók két világháború közötti következtetései is megtalálhatók. A történtek ellenére azt mondhatjuk, az 1956-os forradalom és szabadság
