Irodalmi Szemle, 2006

2006/10 - MAGYAR OKTÓBER 1956 - Fónod Zoltán: Van magyar feltámadás, lesz magyar újjászületés!? Ankét a magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából (Duba Gyula, Géczi Lajos, Grendel Lajos, Lovász Attila, Máté László, Szőke József)

Magyar október 1956

szemben toleránsak vagyunk, de miért nem tudunk ilyenek lenni nemzettársainkkal szemben is...? Valahogy szűkiben vagyunk a bölcs és bátor vezetőnek, aki az adott korban személyes helytállással - morális legitimással — mutatott példát. A politika középszerűsége és a közélet elsekélyesedése láttán talán aktuális volna az István királyról szóló éneket aktualizálni...

Szőke József: - A forradalmak pozitív avagy negatív történelmi szerepéről, valóban igen-igen változatosak a vélemények. Vannak, akik pozitív, s vannak, akik negatív véleményt hangoztatnak. Jómagam fiatalon lelkes híve voltam a forradalmi változásoknak és a forradalmi szellemiségnek. Ma is büszke vagyok arra, hogy az 1848-as magyar szabadságharc és forradalom századik évfordulóján, népi kollégistaként mint a „Fényes szellők” seregének tagja, március 15-én ott állhattam a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, ahol Petőfi a Nemzedi dalt elszavalta.

Akkor mindannyian elhittük, akárcsak 1956-ban a „pesti srácok”, hogy új, társadalmilag demokratikus Magyarországot teremtünk. így aztán Rákosiéknak az első dolguk az volt, hogy a nekik nem engedelmeskedő Fényes szellők seregét, vagyis a népi kollégiumokat feloszlassák, s bennünket, felvidéki diákokat is haza- suppoljanak, Csehszlovákiába.

Nagy tanulságul szolgált ez mindnyájunknak. Valami megtört bennünk. Nem csoda, hogy 1956-ban a volt népi kollégisták java (Tánczos Gábor, Kardos László és mások) élen járt a forradalmi küzdelmekben, s nekem Csehszlovákiában nem volt nehéz elképzelnem, mit éreznek, mire gondolnak lelkesült vagy tragikus napjaikban, a harc kritikus pillanataiban. A forradalmat, persze akkor eltaposták, de a szabadság hite továbbra is megmaradt. Én pedig nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy az elmúlt másfél évszázad során ez mindig így történhetett. Hogy a hit megmaradt, s gyújtó anyaga lett a következő forradalmaknak.

Ily módon alakulhatott ki történelmünkben az a különös eseménysorozat, a- mely mellbevágóan, elgondolkoztatóan, ott virít ankétünk ötödik kérdésében (1848, 1918, 1944—45, 1956, 1989), s amelyhez mi, szlovákiai magyarok, további évszámokat fűzhetnénk. Mit takar valóban a radikális változásoknak, szellemiségükben tarka eseményeknek ez a hosszú sora? Hitem szerint arra figyelmeztet, hogy immáron több mint másfél évszázada megoldatlan nemzeti, nemzetiségi, szociális problémák hálójában vergődik az egész magyar társadalom. A forradalmak, ellenforradalmak, radikális változások hoznak ugyan pillanatnyi, avagy időleges enyhüléseket a bajokra, de az igazi, végleges gyógyulás valamilyen okból minduntalan elmarad. Vagyis sem a forradalmak, sem az ellenforradalmak nem oldják meg végleg történelmünk akut problémáit. Ugyanakkor azt sem mondhatjuk, hogy nem tettek semmit. Hajlok Márainak arra a különös meglátására, amit a háború utáni első nyugat-európai utazásai során vetett papírra a nagy francia forradalomról s minden radikális megmozdulásról. íme: „Az ilyen földrengések soha nem hoznak »szabadságot«, ne csald hát magad - rombolnak, s a romokból néha értelmesebb és méltányosabb életfeltételeket építenek fel, ez minden; s ez bizonyosan nem ke