Irodalmi Szemle, 2006

2006/10 - MAGYAR OKTÓBER 1956 - Pomogáts Béla: Öt évtized múltán (esszé)

Magyar október 1956

politikai kényszerré vált a hallgatás. Ma már tudjuk, hogy főként Erdélyben és Kárpátalján ugyanúgy működött a magyar forradalom iránt rokonszenvet érző és ennek adott esetben hangot is adó fiatalokra támadó megtorlás, mint Magyarországon. Ismerjük azoknak az erdélyi és kárpátaljai magyaroknak a nevét és sorsát, a- kik egy egyetemi felszólalás, egy szűkebb körben elhangzott vélemény, akár egy temetői sírra helyezett szál virág miatt hosszú évekre váltak a börtönök rabjaivá. Nemcsak magyarok, hanem románok és ruszinok is, mi több, a magyarok után román fiatalokkal szemben hozták a legtöbb büntető ítéletet. Ezek a románok és ruszinok a bajtársainkká váltak, és valójában az ő szolidaritásukra, az ő áldozataikra lehetne alapozni az olyannyira szükséges és fontos Kárpát-medencei megbékélés ügyét.

A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN

Ötvenhat örökségének szomorú eróziója tovább folytatódott az 1989-es „rendszerváltozás” után. Közvetlenül a nagy történelmi átalakulások után még igen sokan reménykedtünk abban, hogy ez az örökség eleven politikai mintát és kohéziós erőt fog adni az új magyar demokráciának, és ezt a reményünket néhány esemény, mindenekelőtt az 1989. június 16-án megrendezett temetési szertartás, melynek során a nemzet fejet hajtott vértanúi előtt, 1989, 1990 és 1991. október 23-á- nak ünnepségei vagy a magyar forradalom emlékének 1990-es ünnepélyes törvénybe iktatása megalapozni és igazolni látszott. Ugyanakkor sokasodtak annak a jelei, hogy a magyar forradalom eszméinek képviselői nem megfelelő módon, és többször, sajnos, minden meggyőző erő nélkül adnak hangot ezeknek az eszméknek, és a társadalom nagy része, éppen az ötvenhatosok, az ötvenhatos szervezetek magatartása következtében, ismét közönyt tanúsít a magyar forradalom és szabadságharc emlékével és örökségével szemben.

A fellépő és osztódással sokasodó ötvenhatos szervezetek nagy része nem tudta megfelelő színvonalon képviselni 1956 ügyét, egymással is szüntelenül perben álltak, vezetőik képteleneknek bizonyultak az érdemi összefogásra, nemegyszer személyes ambícióiknak rendelték alá, vagy a pártérdekeknek szolgáltatták ki az ötvenhatos örökséget, és több szervezet vagy vezető is hajlamosnak bizonyult arra, hogy szélsőséges csoportokkal vagy politikai kalandorokkal fogjon össze befolyásának növelése végett. Ugyanakkor a „rendszerváltást” követő kormányok sem éreztek teljes és tartalmas elkötelezettséget 1956 szellemisége iránt, alig tettek kísérletet arra, hogy a megtorlásokért felelős funkcionáriusok és belügyi vezetők felelősségre vonassanak, nem gondoskodtak megfelelően azokról, akiknek életét tönkretette a megtorló hatalom, és teret engedtek annak, hogy méltatlan huzavonák legyenek 1956 eszméi és öröksége körül.

Az 1994-es választások után az ötvenhatosoknak új kihívásokkal kellett szá- molniok. Eltekintve attól, hogy az állami ünnepek protokolljában 1956. október 23-ának és június 16-ának továbbra is nagy szerepe van, sokáig feltűnő hallgatás