Irodalmi Szemle, 2006

2006/11 - Tóth László: Holan magyar recepciójához

Holan magyar recepciójához

felszabadító szürrealizmus felől jutott el - az expresszív hatásokat sem kikerülve - ahhoz a jellegzetes (és jellegzetesen zárt) versnyelvhez, illetve versvilághoz, mely transzcendenciájával, sokféleképpeni értelmezhetőségével ad módot s teremt teret a személyiség minél teljesebb kifejtésére, felszabadítására, tárgyiasodott megkép- ződésére, az addig kimondatlan s kimondhatatlan kimondására. Tulajdonképpen a holani költészetnek ezt a bonyolult szövetrendszerét, s a költőnek ezt a heroikus, ugyanakkor a nyelvileg és fogalmilag megragadhatatlan megragadására irányuló rendkívül tudatos küzdelmét hangsúlyozza már 1937-ben egyik jeles kritikusa, A. M. Pisa is, mondván, hogy ezeket a verseket „át- meg átszövik a látszólag teljesen értelmetlen és képtelen kapcsolatok olyan képzetek és fogalmak között, amelyek érzéki felfogóképességünkön és logikánkon túl, mintha valahol mégis találkoznának: ennek a lírikusnak a metaforái már egy olyan végtelenül bonyolult folyamat sűrített végeredményei, amely kiilönnemű képzetek elemeit olvasztja össze”. A jellemzés pontos és találó, s Holan lényegében egyenes vonalú költészetére mindvégig érvényes maradt. Még akkor is, ha ez a zárt, befelé forduló költészet az 1930- as, 1940-es évek forrongó, Holan által a lehető legszemélyesebben, belülről átélt történelmi-társadalmi eseményei - a fasizmus német térnyerése, hazája fenyegetettsége, a spanyol polgárháború, Csehszlovákia szétdarabolása és a cseh államiság megszüntetése, Csehország német megszállása, a második világháború, ezt követően az ország szovjet hadsereg általi felszabadítása - nyomán egyszerre kinyílt, és egy évtizeden át egymást követték Holan közéleti és politikai ihletésű epikus vagy éppen himnikus hangolású költeményei, kötetei (Chór - Kórus, 1941; Terezka Planetová, 1943; Cesta mraku - Felhők útja, 1945; Dík Sovétskému svazu - Köszönet a Szovjetuniónak, 1945; Panychida - Panichyda, 1945; Havraním brkem - Hollótollal, 1946; Rudoarméjci - Vöröskatonák, 1946; 7o£e-Neked, \9Al,Zpév tfikrálovy - Ének Háromkirályok napján, 1947). 1948 után aztán újból visszavonult a társadalmi színtérről (egyik-másik kötetének új kiadásán, illetve válogatásain kívül az elkövetkező másfél évtized alatt csupán egyetlen új művet, egy gyermekversciklust publikált könyv alakban Baj aj a címmel 1955-ben); a személyi kultusz éveiben ismét a magányt, az elzárkózást, a befelé fordulást választotta (Tőzsér Árpád fogalmazásában: „a történelem nagy aktualitásaitól a lét azon aktualitásaihoz” kanyarodott vissza, „amelyek csak a költészet eszközeivel közelíthetők meg”). Ez idő alatt három nagyobb szabású kompozícióján (Mozartiana - Mozartiana, 1952-1954, önálló kötetként: 1963; Toskána - 1956-1963; Noc s Hamletem - Éjszaka Hamlettel, 1949-1956, 1962, önálló kötetként: 1964) kívül - mindhárom ismert magyarul is, az első kettő a Vörös István összeállította és fordította A létezés művészete című Holan-válogatásban a budapesti Orpheusz Kiadónál 1999-ben, a harmadik Tőzsér Árpád átültetésében, külön kötetben a Kalligram Könyvkiadónál jelent meg 2000-ben - ekkor teljesíti ki azt a legtöbbször csak néhány soros, gnómikus tömörségű, enigmatikus jellegű, sajátságosán holani verstípust, mely viszonylag kis területen szinte a fehérizzásig képes hevíteni a szavakat,