Irodalmi Szemle, 2006

2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (10) (tanulmány)

Grendel Lajos

porladjanak el kedves halottaink csontjai de, akik élnek még, jókedvvel viruljanak s te szelíd, hegyilakó pásztor fekete subádban és zsíros, nagy kalapod alatt fújjad csak furulyádat az éjszakában.

(Fújjad csak furulyádat)

E korszak verseinek tárgyias, dokumentatív, leíró realista lírájától azonban a meseszerűség éppúgy nem idegen, ahogy az álmok beszűrődése sem a prózai hétköznapok szürkének és egyhangúnak tűnő világába. Radnóti Miklós „bibliai népiességet” emleget, s megállapítja: „A versek egymás folytatásai, a költő az életét meséli; díszeitől megfosztott, egyszerű nyelven fejezi ki magát s ábrázolja a valóságot, melyhez szerkesztett világából újra és gazdagabban visszatér.”(22)

Amint látjuk, Kassákot már kortársai ( s nem csak Radnóti) részéről is utolérte az elismerés, s ha ehhez hozzátesszük, hogy ő a Babits szerkesztette Nyugat e- gyik „legfüttatottabb” költője, úgy vélhetnénk, művei a magyar irodalom perifériájáról végre bekerültek annak centrumába. Ezzel szemben a helyzet ma is az, hogy Kassák harmincas és negyvenes években írott verseinek méltó, monográfia terjedelmű feldolgozása a magyar irodalomtörténet-írás egyik legnagyobb adóssága mind a mai napig. Ennek miértjére nem könnyű megtalálni a választ, mert sokféle összetevője van. Kassák nagyon sok verset írt, köztük nagyon sok színvonalas és emlékezetes verset is, ám zavarba jönnénk, ha ezek közül úgynevezett nagy verseket kellene kiválasztanunk. József Attilával, Szabó Lőrinccel, Radnóti Miklóssal, Illyés Gyulával vagy Pilinszky Jánossal ellentétben, neki nincsenek katartikus hatású versei, márpedig ez, legalábbis a romantika kora óta, kimondott-kimondatlan olvasói és szakmai elvárás. Nincsenek továbbá hatásosan szavalható hazafias, szerelmes vagy halálversei sem. De nincsenek gyermeket, felnőttet egyaránt elbűvölő rím- és ritmusjátékai sem, mint Weöres Sándornak.

Ám vannak itt még más problémák is. Az avantgárd írók és az avantgárddal foglalkozó kutatók számára az avantgárd utáni Kassák nem érdekes. De hiába fordított hátat a harmincas években Kassák az avantgárdnak, nem tért meg a domináns költészeti áramlatok kebelére sem. A nyugatosokhoz sem, a népi-realistákhoz sem. Makacsul és következetesen írta a prózát súroló rímtelen szabad verseit. Továbbra is sziget maradt, magányos univerzum a századközép magyar költészetében, akinek a tekintélye egyre nagyobbra nőtt, a hatása azonban csekély maradt. Azt talán mondani sem érdemes, hogy a hatvanas-hetvenes évek új avantgárdja sem a Földem, virágom utáni Kassákot becsüli nagyra, ámbár Tandori Dezső öndokumentáló szövegei és új érzékenysége mutathat némi távoli rokonságot Kassák kései lírájával. Nem marad hát más hátra, mint kissé szomorúan tudomásul venni, hogy a harmincas-negyvenes évek kassáki lírájának, a magyar líra nagy kárára, alig volt inspiratív hozadéka.

Prózái. Kassák nem kevés novellát és regényt is írt, ezek azonban már meg