Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Csoóri Sándor: Fölébredhet-e az író? (esszé)
Csoóri Sándor Mostanában azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy akkori gondolataimat nem az ujjamból szoptam. Németh László - ismerve a magyar történelmet és a magyar irodalmat — azt állítja, hogy a politika mindig jobboldali volt, az irodalom pedig baloldali. Megjegyzése századokra visszatekintve igaz volt, de csak 1945—46-ig, amikor egy hamisan értelmezett baloldaliság jelent meg az életünkben, amely diktatórikus intézkedéssel változtatta meg a történelmi fogalmak értelmét is. A Hitler fölötti győzelem, akárhogy szerették volna is elhitetni, nem baloldali győzelem volt, nem a szabadságból táplálkozó háború végeredménye, hanem egy kényszerű, elkeseredett honvédelem és a világot meghódító szándék összefonódó akarata. Úgyis mondhatnám, hogy Oroszország-anyácska és a világ proletárjai, egyesüljetek! szólam egymásba kapcsolódó érzelmessége. Fiatal fejjel, bolyongva a háborús romok és halottak között, hosszú ideig hittem az önfeláldozásban és a hősiességben, de amikor testközelből láttam paraszt- szüléim kirablását és megtaposását, szikrázó szemmel más baloldalt képzeltem el magamnak. Mondhatnám, hogy az eredetit, a Németh László-féle baloldaliságot, a- mely minden esetben legelőször az uralkodó hatalom ellen lázad. Ez ki is tartott 1989—90-ig. Nem voltam hős, de makacsul kerestem az igazságot, és egyszer csak azt olvasom magamról, hogy jobboldali író vagyok. Jobboldali és nacionalista, aki közelebb áll a Horthy-korszak revizionizmusához, mint a demokrácia sokámyalatú rendszeréhez. Ezt is lenyeltem szó nélkül, de szerencsére nem bántam meg. A rágalmak, ha nem kezdik szétrágni az embert, többet segíthetnek, mint a higgadt bölcselkedések. Izzásban tartják a lelket és segítenek a küzdelmekben. Kik is rágalmaztak ekkortájt legszorgalmasabban? Egykori ellenzéki barátaim: a liberális értelmiségiek. Megüzentem nekik, amit André Malraux, a vakmerő francia gondolkodó írt le az emlékiratában: az ellenállók, (a német megszállás alatt) nagyjából egészében liberális hazafiak voltak. A liberalizmus nem politikai realitás, hanem érzelem, méghozzá olyan érzelem, amelynek minden pártban jelen kell lennie, de amely egy pártot nem alakíthat. Csak ez hiányzott nekem a Nappali Hold országos botránya után, más semmi. A sértődékeny liberálisok Malraux-t nem tudták eltemetni, de engem igen. Egyik legértelmesebb, jó tollú emberük, gyűlöletében azt írta rólam. Csoóri az csak volt. Azaz: Csoóri fűit. Különös állapotba kerültem. Holtában az ember könnyedebb lesz, és szabadabban gondolkodhat. Ez történt velem is. A holtaknak kijáró szabadság idején legtöbbet az foglalkoztatott, milyen is a mi demokráciánk? Olyan, amilyennek elképzeltük? Sajnos, még csak nem is hasonlít rá. A szocializmus és a kommunizmus úszó jégtábláiról mi nem egy szilárd földnyelvre léptünk át, hanem egy ingatag, mozgó területre. A diktatúrából egyenesen egy nyájasnak mutatkozó új kapitalizmus kellős közepére, ahol furcsa módon, a tegnapi legyőzöttek lettek a mi el
