Irodalmi Szemle, 2006

2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Csoóri Sándor: Fölébredhet-e az író? (esszé)

Csoóri Sándor Mostanában azonban egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy akkori gondolataimat nem az ujjamból szoptam. Németh László - ismerve a magyar történelmet és a magyar irodalmat — azt állítja, hogy a politika mindig jobboldali volt, az irodalom pedig baloldali. Meg­jegyzése századokra visszatekintve igaz volt, de csak 1945—46-ig, amikor egy ha­misan értelmezett baloldaliság jelent meg az életünkben, amely diktatórikus intéz­kedéssel változtatta meg a történelmi fogalmak értelmét is. A Hitler fölötti győze­lem, akárhogy szerették volna is elhitetni, nem baloldali győzelem volt, nem a sza­badságból táplálkozó háború végeredménye, hanem egy kényszerű, elkeseredett honvédelem és a világot meghódító szándék összefonódó akarata. Úgyis mondhat­nám, hogy Oroszország-anyácska és a világ proletárjai, egyesüljetek! szólam egy­másba kapcsolódó érzelmessége. Fiatal fejjel, bolyongva a háborús romok és halottak között, hosszú ideig hit­tem az önfeláldozásban és a hősiességben, de amikor testközelből láttam paraszt- szüléim kirablását és megtaposását, szikrázó szemmel más baloldalt képzeltem el magamnak. Mondhatnám, hogy az eredetit, a Németh László-féle baloldaliságot, a- mely minden esetben legelőször az uralkodó hatalom ellen lázad. Ez ki is tartott 1989—90-ig. Nem voltam hős, de makacsul kerestem az igaz­ságot, és egyszer csak azt olvasom magamról, hogy jobboldali író vagyok. Jobbol­dali és nacionalista, aki közelebb áll a Horthy-korszak revizionizmusához, mint a demokrácia sokámyalatú rendszeréhez. Ezt is lenyeltem szó nélkül, de szerencsére nem bántam meg. A rágalmak, ha nem kezdik szétrágni az embert, többet segíthetnek, mint a higgadt bölcselke­dések. Izzásban tartják a lelket és segítenek a küzdelmekben. Kik is rágalmaztak ekkortájt legszorgalmasabban? Egykori ellenzéki barátaim: a liberális értelmiségi­ek. Megüzentem nekik, amit André Malraux, a vakmerő francia gondolkodó írt le az emlékiratában: az ellenállók, (a német megszállás alatt) nagyjából egészében li­berális hazafiak voltak. A liberalizmus nem politikai realitás, hanem érzelem, még­hozzá olyan érzelem, amelynek minden pártban jelen kell lennie, de amely egy pár­tot nem alakíthat. Csak ez hiányzott nekem a Nappali Hold országos botránya után, más sem­mi. A sértődékeny liberálisok Malraux-t nem tudták eltemetni, de engem igen. Egyik legértelmesebb, jó tollú emberük, gyűlöletében azt írta rólam. Csoóri az csak volt. Azaz: Csoóri fűit. Különös állapotba kerültem. Holtában az ember könnyedebb lesz, és szaba­dabban gondolkodhat. Ez történt velem is. A holtaknak kijáró szabadság idején legtöbbet az foglalkoztatott, milyen is a mi demokráciánk? Olyan, amilyennek el­képzeltük? Sajnos, még csak nem is hasonlít rá. A szocializmus és a kommuniz­mus úszó jégtábláiról mi nem egy szilárd földnyelvre léptünk át, hanem egy inga­tag, mozgó területre. A diktatúrából egyenesen egy nyájasnak mutatkozó új kapi­talizmus kellős közepére, ahol furcsa módon, a tegnapi legyőzöttek lettek a mi el­

Next

/
Thumbnails
Contents