Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Csoóri Sándor: Fölébredhet-e az író? (esszé)
Csoóri Sándor akár mozdonyvezetők, engem halálos veríték önt el. Azért mosok naponta többször is fogat, mondhatnám dacból, mert ha mindenben ott van is a politika, a fogmosásban nincs ott...” A társaság jóízűt nevetett a feleségen, elvégre érdekes világnézet, amit megfogalmazott, mondták. Magam is megmosolyogtam a vallomást, de nem hagyhattam szó nélkül, ugyanis a mai világban, sajnos, még a fogmosás is lehet politikai téma. Például olyan időkben, amikor látványosan megy tönkre gazdaságilag egy ország, amikor rengeteg a munkanélküli ember, férfi és nő, és megdrágul az élelmiszerek ára, a gázé, a gyógyszereké, s bármilyen őrülten hangzik is, az állampolgárnak arról kell döntenie, hogy kenyeret, vajat, csirkenyakat vegyen-e vagy fogkrémet. József Attilának az ilyen léthelyzetek költői témává váltak. Elég csak a Külvárosi éjt említeni, a Vigaszt vagy a Hazámat. A munkásnak nem több a bére, mint amit maga kicsikart, levesre telik és kenyérre s fröccsre, hogy csináljon ricsajt. Szövőlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartelekről. S ha szombaton kezébe nyomják a pénzt s a büntetést levonják, kuncog a krajcár: ennyiért dolgoztál, nem épp semmiért. A vers szinte észrevétlenül politizál. Nem lázit, nem követel részvétet, inkább csak tényeket sorol, ismerős igazságokat. A részletekből mégis azonnal ösz- szeáll Magyarország harmincas éveinek a látomása, helyzete. Az összekapcsolódó hét szonettben fölgyűlt tűnődés maga válik forradalommá. De ezt a tűnődésben megérlelt forradalmat olyan ellenpont egyensúlyozza, amelytől megemelkedik a lélek. S mégis, magyarnak számkivetve, lelkem sikoltva megriad — édes Hazám, fogadj szívedbe, hadd legyek hűséges fiad. Totyogjon, aki buksi medve, láncon — nekem ezt nem szabad! Költő vagyok - szólj ügyészedre, ki ne tépje a toliamat! Másolás közben sóhajtok föl: miért is nem írunk ma ehhez hasonló verseket? Azért, mert nem tudunk? Vagy inkább azért, mert nem is akarunk? Más már az esz
