Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Csoóri Sándor: Fölébredhet-e az író? (esszé)
Csoóri Sándor Ezek a művek csak az akkori szóhasználat szerint voltak falukutató munkák, ma már inkább a magyarságkutató művek közé sorolnám őket. S ha én most akármelyik mű címét fÖlímám egy előttem szunnyadó, fehér papírlapra, máris írhatnám a folytatásukat. Ott folytatva, ahol Illyés, Veres Péter, Tamási Áron, Erdei Ferenc abbahagyták. Kezdhetném a hamis ábrándokat szülő földosztásról, amelyet néhány év múlva a padláslesöprés vad ideje követett, végül pedig a több száz éves parasztságot teljesen szétzüllesztő téeszesítés, azaz a kolhozosítás, a parasztok fejére odacsapott tüskekoronával és Sztálin mosolyával. Lett volna más útja is a paraszti élet korszerűsítésének, mint amit kijelöltek neki? Igen, igen! De a gumibotokat, a tankokat, a büntetőtáborokat, a gyökértelen szovjet mintát akkor félre kellett volna söpörni. Félre a virágzó mezőgazdaságról szóló lázbeszédeket. A magyar parasztság ugyanis nemcsak földművelő tömeg volt, hanem a magyar kultúra egyik megteremtője is, a nemzet egyik legerősebb tartóoszlopa! Van kapcsolat a múlt és jelen között? Van! Az örökölhető haláltusa! Ezt a folyamatot illusztrálják a sorvadó kis falvak, ahol már iskola sincs, orvos sincs, templom se, és pap se, sőt kérdések sincsenek és válaszok se, legföljebb egykét hűséges gólya akad, akiket a honvágy ösztöne még hazahúz. Erről mondhatnánk azt, hogy a demokráciában jobb a helyzet, mint az előtte lepörgött korszakokban? Attól, hogy sebeinket bűnhődés és félelem nélkül kirakhatjuk a kirakatba, még nem javul az életünk. A trianoni döntés óta nyolcvanhat év telt el. Ennyi idő alatt enyhülnie kellett volna a tragédiának. De csak romlott. Látványosan, mint akit élve nyúznak. Erdélyben először 1954-ben voltam. Az utcán mindenütt inkább magyar szót lehetett hallani s nem románt. Ma fordított a helyzet. Akkor ’54-ben Kolozsváron 80-90 magyar író élt s tizennyolc-húsz román. Mára ez is a visszájára fordult. Tizennyolchúsz magyar író él és száz román. Tudom, hogy az életerő még az igazságnál is hatalmasabb. Fejet kell előtte hajtani. Ha Trianont az életerő csikarta volna ki, nem szólhatnánk semmit. De hazu- dozások, hamisan elterjesztett történelmi mitológiák készítettek neki szállást. Ebben a mitológiában még a térdig érő Ipoly folyó is hajózható, határfolyóvá változott. A megújulást kereső Európának ezt tudnia kellene. Mint ahogy azt is, hogy egyetlen európai nép voltunk, amely föláldozta szentistváni államiságát, népének kétharmadát a török elleni küzdelmekben. Magunkat védve - százötven éven át - védtük Európát. Tekintsük inkább komor ténynek, mint dicsőségnek ezt a mondatot. Ebben a hosszú küzdelemben szakadt három részre Magyarország és ez az ősszakadás készítette elő a későbbieket is. Hogy ez réges-rég volt? Igaz! De gondoljunk a zsidók kiűzésére és világgá szóródására, amely kétezer éve történt. S ezzel Izrael újrateremtéséhez eleven erőt és elképzelést a régi fájdalmak és a régi sóvárgások adtak. A mi történelmünkben is akadnak hasonló mozzanatok. Erdély földjére betelepült szászok 1224-ben II. Andrástól kiváltságlevelet kapnak.
