Irodalmi Szemle, 2006

2006/10 - MAGYAR OKTÓBER 1956 - Fónod Zoltán: Van magyar feltámadás, lesz magyar újjászületés!? Ankét a magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából (Duba Gyula, Géczi Lajos, Grendel Lajos, Lovász Attila, Máté László, Szőke József)

Magyar október 1956

Ezeket fölidézve nem csodálkozhatunk, hogy a magyar forradalom leverése után nálunk is következtek a nemzetiségi megszigorítások. A pár évnyi viszonylagos nyugalom után, amikor a magyar iskolák kényszerű szünet után újból tanítani kezdtek, megkezdődött a zaklatásuk az államnyelv tanításának színvonala ürügyén. Szigorították a Csemadok-szervezetek munkájának a figyelését, belekötöttek különböző rendezvényekbe, csoportokat oszlattak fel. A legfájóbb döntés viszont a területi átszervezés következtében a régi járásoknak az összevonása, így délen a többségében magyar jellegű járásokat hozzácsapták a szlovák járásokhoz.

Grendel Lajos: - Hogy miért éppen a lengyelek és a magyarok? Mert erre predesztinálnak a történelmi tradícióink. A magyarok és a lengyelek nemzeti tudatában a szabadság és a függetlenség eszméjének kitüntetett helye van. Ezeréves történelmünk tele van függetlenségi mozgalmakkal és szabadságharcokkal. Nem szeretem ugyan ezt a szót használni, de most kénytelen vagyok élni vele: a magyarok és a lengyelek mentalitása rokon, egészen más, mint a cseheké vagy másfelől a románoké és bolgároké. Ezek a népek, azt hiszem, kivártak akkor. Megvárták, mi lesz, hogy végződik a magyarországi „balhé”. Hruscsov és a többi szovjet imperialista jól látta, ha kiengedik Magyarországot a táborból, akkor a tábor más országaiban is felütheti fejét a lázadás szelleme. Végül is, néhány napos habozás után, ezért döntöttek a magyar felkelés elfojtása mellett.

Lovász Attila: - Nagyon sok tényező együttes hatása és a történelmi hasonlóság. Minden más magyarázat a részemről történészi kontárkodás lenne, magam is inkább izgatottan várom a választ, a magyarázatot az erre hivatottaktól.

Máté László: - Talán a legegyszerűbb magyarázat az, ha azt mondom, hogy egy abszurd kor volt, hiszen a világháború szörnyűségei, s azt követő üldöztetések egy olyan birodalmi diktatúrába torkollottak, amelyek megroppantották még a legjelesebbeket is. Itt van Fábry Zoltán, ki máig hányzó személyisége közösségünknek, aki az 56-os eseményeket stószi elzártságában élte meg betegen (neki sem volt rádiója!), s amikor többször is felszólítják, hogy írjon a pesti történtekről azzal a nem véka alá rejtett szándékkal, hogy majd a birodalmi propaganda szellemében elítéli azokat, akkor ő József Attila szavaival kiáltja világgá: „Nagyon fáj!” Nem beszél ellenforradalomról, sem oroszokról-szovjetekről, hanem csak fájdalmasan ezt dadogja: „De az áldozat a magyar nép. Egyedül a magyar. A nyelvem, a szívem szerinti testvér!” Sok, vagy kevés? A visszafelé kioktatók szerint kevés, majdnem semmi, de aki azokban az időkben élt, illetve Fábry Zoltán naplója alapján (Üresjárat 1945-1948) ismeri valódi nézeteit, az tudja, hogy számára a náci hitlerizmus és a bolsevik sztálinizmus egyaránt jelentett végveszélyt az emberiség számára. Míg az előbbiről szóló riasztó jelentései - élete kockáztatásával is - nyomtatásban megjelentek, az utóbbiról csak legbensőségesebb vallomásaiban - titkos naplójában - mondott, mondhatott ítéletet.

De az emberi gúzsbakötöttségre példával saját családi körömből is szolgálhatok. Amikor az ötvenes évek derekán - Sztálin halála után - valamit enyhült a