Irodalmi Szemle, 2006
2006/9 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Fried István: A cseh-magyar kapcsolatok tudósának köszöntése (esszé)
JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE resik az anyagot, Arany Jánossal szólván, az alkotáshoz neki tégla kell és mész, sok-sok adat, kontroll-„anyag”, kézirat- és levéltári kutatás, az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára szín lapgyűjteményének végigtekintése, hogy tanulmány születhessék; hogy kísérlet történjék a „rekonstrukció”-ra. Persze, Prazák dolgozatai nem pusztán anyaggazdagok, jól dokumentáltak, cseh, szlovák, magyar, német, latin nyelvű forrásbázisra építők. Ennél jóval többek; és nem csupán azért, mert ugyan vitathatatlanul jelen van szemléletében a cseh nézőpont, de eredményes kísérletet tesz a magyar nézőpont megértésére. Ebben is érzékelhető a mester, Macűrek professzor figyelmeztetése. Ami mégis külön említést érdemel, az egyfelől az a közép-európai, európai horizont, amelybe a Prazák által vizsgált jelenségek, érintkezések elhelyeződnek, másfelől a tudományköziségnek nála már egészen korán érvényesített „módszere”, amely a történetírás, a nyelv- és az irodalom- történet, a színháztörténet, a zenetudomány nyelvét hagyja beszélni, miként nála a szlavisztika (hiszen Frank Wollman is tanára volt) és a finn-ugrisztika, a hungarológia egyazon érvényességgel jut szóhoz, a különféle „nemzeti” és „regionális” szempontú diszciplínák egymással komplementerek. 1994 és 1998 között Richard Prazák Csehország magyarországi nagykövete volt. Nem rendelkezett ugyan diplomata előzményekkel, de helyismerete, beava- tottsága a magyar kultúrába, magyar baráti köre segítette, olyannyira, hogy sikerült az Európai Unió felé akkor még csak haladó két ország között jelentős mértékben (tovább) építeni a baráti kapcsolatokat. Nem a Benes-dekrétumok miatt azóta sem teljesen elnyugodott vita szellemében munkálkodott, történészként jól ismerte a két ország hajdan egymástól eltérő érdekeltségét, jól tudta, mire érzékeny az egyik meg a másik fél, de azzal is tisztában volt, hogy a kölcsönös megismeréselőmozdítása, a közös gondolkodásra törekvés segít tisztázni a múltból örökölt félreértéseket és sérelmeket. Prazák Magyarország történetével foglalkozó munkáit mindenekelőtt az őszinte szó, a tényszerűségre és tárgy iasságra törekvés jellemzi, és még ott is megfontolandó álláspontja, ahol a magyar kutatás máshová teszi a hangsúlyokat, vagy éppen másképpen értelmez, más terminológiával él. Ez a tiszteletre méltó tudósi életmű visszhangzik a kötet dolgozataiban, amelyek híven Prazák kutatói tevékenységéhez az Árpád-ház időszakával kezdődően napjainkig ívelnek. Természetszerűleg azok a tanulmányok keltik föl inkább a magyar olvasó figyelmét, amelyek magyar vonatkozásúak, de fontosak azok is, amelyek tágabb kontextusban helyeznek el közép-európai problémákat. Sorrendben haladva, a magyar középkorkutatók előtt ismert Richard Marsina az első tanulmányíró, aki Prazák korai magyar legenda- és krónikaelemzéseihez, kiadványaihoz kapcsolódva új nézőpont szerint vizsgálja a pécsi Mór püspöktől származó legendát Zoerardról és Benedekről. Az eddig elfogadott kronológián javasol módosítást. Pavel Bocek azt mutatja be, kit neveztek cárnak, mit neveztek cárságnak a középkori Oroszországban (a záró dátum a 16. század közepe). Zdenék Simeeek azt tárja föl, miféle újságkapcsolat létezett Prága és Lőcse kö
