Irodalmi Szemle, 2006
2006/9 - Duba Gyula: „ne aludj, megjött a bátyó” (regényrészlet)
Duba Gyula „ne aludj, megjött a bátyó” (Részlet „Az élet lehajló ága” című, a közeljövőben megjelenő regényből) Pozsonyba a hónap végén ért el április hóbortos kedve, rázúdult szeszélyes indulatainak lavinája. Tavaszi nyugalommal készült a rohamra, enyhe fuvallatokkal és derűs szélcsenddel, felmelegedés és lehűlés harmonikusan változó sorrendjében múlatta a napokat. Az időjárás tehát nem érdemelte a bolondos április jelzőt. Az utolsó héten azonban fenekestül felfordult a világ. Váratlan gonosz metamorfózisnak, megdöbbenéssel tapasztalt és nehezen elviselt rendellenességeknek ördöge vette birtokba a várost. A tereken a globális felmelegedés kísérteteinek árnyai csa- pongnak, s az utcákon hóbortos szelek fújnak, mindenféle irányból fújnak, senki nem tudja, honnan jönnek, és merre távoznak. Az égen kisebb-nagyobb gomolyfel- hők rohannak, nemcsak a sietségük, hanem változó nagyságuk és színük is hozzájárul, hogy az emberek hontalan menekülőknek véljék őket. Egyik-másik vakítóan patyolattiszta és hófehér, s a következő már piszkosszürke, mint egy égő város füstje, majd fenyegetően sötétbarna, szinte fekete felhőrongyok jönnek, a dízelmotorok sűrű kipufogógázaihoz hasonlóak, ezekből időnként gyors, hideg záporok zúdulnak alá, bőven eláztatva minden élő és holt dolgot. Egyszóval: pocsék idő! Az üzleti szellemtől duzzadó és bizakodó presszó- és pubtulajdonosok a Ventur meg az Úri utcában, az óvárosi Fő téren már kirakták turistahívogató asztalaikat, ernyőiket és műanyag székeiket, az ítéletidőben kénytelenek fejvesztetten lecsukni színes ernyőiket, hogy el ne repüljenek a két fekete varjúval, melyek rekedten károgva, vadászbombázókként szállnak az utcák hosszában, mintha eljövendő borzalmas napokat és a tél orv visszatérését jósolnák a megdöbbent járókelőknek. Mindenki kénytelen birkózni a széllel. Verekedni a mozgás jogáért, a haladás esélyéért, s közben szidni a fény és a homály idegölő játékát, felragyogó napsütés és váratlan borulat kiszámíthatatlanságát; az áldásként kisugárzó langymeleg sugarak és jegesen zuhogó permetek kavargó hullámzását. Akinek menni kell, dolgait intézni, kénytelen birkózni a szelekkel, ám sétálni ilyen időben jószerével esz- telenség! A férfi szokásos késő délutáni szemléjét tartja az utcákon. Egykori boldog határjárások kései örökségének minősítve útjait. Végzi mindennap, egyrészt egészségügyi szempontokat véve figyelembe, intenzív járás és elég mozgás, jó levegő és friss szemlélődés tartja életben a nyugdíjast, másrészt szüksége van rá,
